Az albumról
Előadó:
Schola Hungarica
Dobszay László (karnagy)
Szendrei Janka (karnagy)
A Magyar gregoriánum első négy lemeze az általános európai liturgikus dallamok magyar hagyományát mutatta be. Az egyes számok kevés kivétellel az első évezred gyakorlatát tükrözik, ahogyan az a római központnak és Nagy Károly birodalmának énekes szokásaiból összeötvöződött. Az így kialakult repertoárt foglalták össze a liturgikus énekeskönyvekben: a zsoltárokat a Pszaltériumokban, az antifonákat, responzóriumokat és himnuszokat az Antifonálékban, a mise énekeit pedig a Graduálékban. A misszionáriusok ezeket a könyveket hozták magukkal; a kolostorok és székesegyházi központok iskoláinak énekmesterei ezekből tanították meg a dallamokat, Közép- és Kelet-Európában egy ötfokúságot őrző dialektusban, mely jellegzetes hangközeivel és formuláival különbözik a mai római kiadványok dallamképétől, bár azok lényeges menetét megőrzi.
A sorozat ötödik és hatodik lemeze a Magyarországon kialakult gregorián gyakorlat XII-XV. századi formáival ismertet meg, egy úgynevezett későgregorián nyelvezettel, melyet lemezen ritkán hallani, bár középkori székesegyházainkban kizárólag ez hangzott fel. Bemutatásukban felidézhetjük azokat a kompozíciókat, melyeket magyar mesterek szereztek, többek között az Árpád-kori szentek ünnepeire is, bizonyítva iskolázásuk és zenei tudásuk magas szintjét.
A Schola Hungarica gregorián énekeinek előadásmódja nem egy vonásában elüt a külföldi felvételekétől. A középkorban általános (az európai népzenékben még ma is megőrzött) kötetlen ritmusú, úgynevezett parlando éneklés a kifejező szövegmondás változatos tempómódosulásait viszi át a dallamos előadásba. Ugyancsak a népzene inspirálja a cifrázatok előadásmódját; ezeket formuláik alapján lehet kielemezni abból a melizmatikából, mely maga is erősen különbözik az első évezred klasszikus dallamhajtásaitól. A vibratót és a dinamikai árnyalást kerülő hangvétel is a középkori európai népzenei örökséget tartja szem előtt. A tempó- és hangerőkülönbségeket az énekszámok liturgiai funkciója és a szöveg tartalma irányítja (ebben a kéziratok rubrikáit is figyelembe kell vennünk).
Mária-énekek
A régi stílusú Salve sancta Parens Introitus után a 2-4. szám (Kyrie virginitatis amator, Gloria de Beata, Adest nobis nunc miranda - Lectio) és a záró Recordare - Offertorium (=felajánlási ének) a trópusos szerkesztésmód megismertetésére szolgál. Ennek lényege: magyarázó és beleérző szövegek betoldása a hivatalos liturgikus szöveg és dallamba, többnyire verses formában, zeneileg pedig vagy az eredeti melizmáknak szótagokra való szétrakásával, vagy népies jellegű dallamráhúzással. Európában már az első évezred végétől igen elterjedt és nagyon népszerű, de nálunk csupán szórványosan jelentkezik.
Az Alleluia. Fuit virgo délnémet jellegű kétszólamú (úgynevezett diskant) tétel. - A Pray kódex két éneke: az Alleluia. Dulcis mater és a Mira mater sequencia jelzi, hogy a középkori Európára oly jellemző Mária-tisztelet a hazai szerzőket már a XIII. század elején megihlette. Az utóbbi a mindenütt népszerű Laudes crucis záróstrófáira alkalmazott kontrafaktura. - A kétszólamú karácsony-újévi Verbum caro Mária-ének Európa-szerte ismert; a mi változatunk olaszos korareneszánsz vonásokat mutat.
Temetés
A Pray kódex Halotti beszéde, régi magyar irodalmunk közismerten becses darabja sokak fülében mintha légüres térben szólalna meg a messzi időből. Lemezünk most elhelyezi abban a zenei keretben, melynek latin zengéséből annál monumentálisabban emelkedik ki.
A Mária-ének záró darabja, a híres Salve regina azért került a gyászénekek sora elé, mert a temetéseken is résztvevő énekes iskolásgyermekek minden szereplésükre ezzel az énekkel vonultak fel (Hermanus Contractus XI. századi dallamának kései cifrázatos verziója).
Circumdederunt: napjainkig fennmaradt Invitatorium-zsoltár és antifonája. A rövid Kyrie és Oremus (=könyörgés) után a Libera: Magyarországon kivételesen nagyszámú verset felmutató respronzórium-trópus volt a templomi temetési szertartás kiemelkedő pontja.
A Halotti beszéd az Aperite mihi-vel kezdődő antifonasor után és az Ego sum resurrectio antifona előtt hangzik fel.
A középkori szertartás végén a Jób történetéből vett Si bona suscepimus responzóriumot énekelték.
Rajeczky Benjamin
A felvétel az ócsai Református templomban készült, 1981-ben.
Hangmérnök: Lukács Judit