Az albumról
Előadó:
Schola Hungarica
Vezényel:
Szendrei Janka (1, 4, 6, 7, 11, 13, 17-21, 29-30, 33, 36-37)
Dobszay László (2-6, 8-10, 11, 14-16, 22-26, 31-32, 34-35, 38)
Szólók:
Bali János (10, 27-28)
Mizsei Zoltán (12, 13, 27)
Évszázadokon át ismeretlenül feküdt az isztambuli szultáni palota (Topkapi Saray) kincstárában az a 14. századi kottás könyv, melyből most válogatott tételeket hallgathat meg az érdeklődő közönség. A könyv valószínűleg a 16. században került az oszmán birodalom központjába. Először 1933-ban foglalta be egy német kutató a szeráji könyvtárának nem iszlám darabjaiból készült jegyzékébe. Azután 1985-ben egy magyar kutató, Vízkelety András is végignézhette, s megállapította róla, hogy 1630 körül keletkezett magyar énekes szertartáskönyv, mely sok egyéb mellett a magyar szentekről szóló tételeket is tartalmaz. A hír, és az általa hozott néhány fényképfelvétel érthető módon felébresztette a magyar zenetörténészek figyelmét, de a kódex rossz állapota miatt nem lehetett szó arról, hogy a teljes kézirat fényképfelvételét tanulmányozzák. Végül 1996-ban a magyar és török köztársasági elnök, Göncz Árpád és Szüleimán Demirel megállapodott abban, hogy a két ország baráti kapcsolatának jeleként a kódexről mikrofilmfelvétel készül, azután magyar zenetörténészek azt a helyszínen tanulmányozhatják, majd a kéziratot török-magyar együttműködéssel restaurálják, végül a teljes kötet fakszimile kiadásban meg is jelenik. A kódex az Anjou-kori Magyarországon készült, mégpedig annak valamely jelentős, központi helyzetű, Esztergom hatáskörébe eső kulturális intézményében. Nem tudjuk pontosan, melyik egyház számára, biztos azonban, hogy nem szerzetesi kolostornak, s az is, hogy egy anyagilag tehetős, korszerű műveltségről tudó közösségről van szó (talán a veszprémi székesegyház). A könyvet később az akkori magyar délvidékre, a Száva partján fekvő Szentdemeterbe vitték, s bizonyára onnan került azután Isztambulba.
A kódex: antifonárium, vagyis nem a misének, hanem a vele egyenlő fontosságú zsolozsmaliturgiának zenei anyagát tartalmazza. A zsolozsma a középkorban naponta nyolc énekelt szertartásból, "hórából" állt, zenei anyaga a miseénekek számát jóval meghaladja. Így kódexünk 600 oldala is több mint 4000 tételt tartalmaz, pontosan elosztva az év napjaira.
A tételek néhány kivétellel két fő zenei műfajba sorolhatók: az antifonák a recitált zsoltárok keretdallamai voltak: rövid vagy közepes hosszúságú, kevés díszítést tartalmazó, dallamos tételek; a responzóriumok viszont önálló énekek, melyeket betétvers (vagy betétversek) és részleges vagy teljes visszatérés összetett formává alakít. A responzóriumok melizmatikusak, vagyis egy-egy szótagra hosszabb, akár 10-15 hangból álló, önálló melodikus jelentésű hangcsoportokat énekelnek. A két műfajhoz képest kisebb számban himnuszok, recitált tételek is előfordulnak a kódexben. A kódex értékét még két tényező emeli: végig a középkori magyar hangjegyírásnak (az "esztergomi notációnak") egy sajátos változatával írta egy kíválóan gyakorlott, a szép könyvalakításban jártas kéz. Ugyanakkor a kódexet néhány jelentősebb liturgikus nap vagy ünnep elején színes illuminációk díszítik. A 18 kép a korabeli művészeti élvonal ismeretében, a Képes Krónika és a Magyar Anjou-Legendárium stílusában készült.
Nagy szerencsénkre a kódex teljesen egészében megmaradt, s a liturgikus év teljes zenei anyagát tartalmazza (sőt néhány fóliós pótlása még igen érdekes kiegészítéseket is hozzáad). E pillanatban ez a legterjedelmesebb és leghiánytalanabb magyar zenei zsolozsma-kódex, egyben a magyar szentek zsolozsmáinak is legteljesebb gyűjteménye.
Dobszay László
A felvétel az ócsai Református templomban készült (1998. június 25-30.)
Hangmérnök: Pécsi Géza