Az albumról
Előadó:
Schola Hungarica
Vezényel:
Szendrei Janka (1, 3, 7, 11, 13, 17, 19, 23, 28, 30-32, 36)
Dobszay László (5, 9, 15, 21, 26, 29, 33, 35)
Szólisták:
Kiss Bálint (4, 6, 8, 12, 14, 16)
Csuthy István (20, 22, 24)
Erőd Iván - orgona (2, 10, 18, 25, 27, 34, 37)
Latin nyelven
Amikor a solesmes-i bencések mintegy száz évvel ezelőtt megkezdték összevetni az Európa sok tájáról származó gregorián kéziratot, meglepve tapasztalták, hogy néhány római kódex, bár liturgikus rendjét és a dallamok alapvető szerkezetét nézve megegyezik a többi forrással, magukat a dallamokat különleges stílusban átalakítva tartalmazza. Először azt gondolták, hogy a dallamok eredeti alakja az idők folyamán "elromlott" Rómában. A későbbi kutatás más eredményre jutott: ilyen lehetett a római liturgikus ének korai, "mediterrán" stílusa, a gregorián pedig ennek az éneknek az Alpokon túli, más ízlés hatására kialakított változata. Bár a régi dallamok Rómában is változtak, s ezért a XI. század vége és a XIII. század között írt kódexek anyagát nem lehet visszadátumozni, mégis valószínű, hogy ezek a változatok közel állnak a "cantilena Romana" VII-VIII. századi formájához. Így kapta a nevezett öt kódex (és számos további töredék) az "órómai" nevezetet.
A Schola Hungarica korábban már hanglemezre vette a római húsvéti vesperás, a "gloriosum officium" dallamait (Ó-római liturgikus énekek, Hungaroton, HCD 12741) és a régi római szentek tiszteletének egy-egy zenei dokumentumát (Római zarándokút, Hungaroton, HCD 31574). Most egy nap közel teljes liturgiáját mutatjuk be a régi római hagyomány alapján. Nagyböjt I. vasárnapjának ősi anyaga erre igen alkalmas.
Első egységünk a napi zsolozsma keresztmetszete. Mivel a zsolozsma legfontosabb műfaja, az antifóna elszórva szerepel a hamvazószerdát követő napokon, ezeket a zsolozsma egyes egységeinek élére helyeztük.
Az első nagy egység: az éjszakai virrasztó imaóra, amely három szakaszra, "nokturnusra" oszlik. Minden nokturnust egy antifónával indítunk (3, 11, 19). Az antifóna valójában egy recitált zsoltározás keretverse. A zsoltározást a vasárnapi zsoltárok első két versének felidézésével jelenítjük meg. A hajnali imaóra öt zsoltárát is antifóna keretezte, a lemez terjedelmi korlátai miatt ezeket zsoltár nélkül kell adnunk, az öt zsoltárantifónát csupán az énekesek váltakozásával különítve el egymástól (26).
Minden nokturnusban 3 olvasmány hangzik el, s az utolsót kivéve mindegyiket egy-egy responzórium követ (4-9, 12-17, 20-24). Az olvasmányokból csak egy-egy mondatot idézünk. A responzóriumok az órómai repertoár talán legszebb, legvonzóbb darabjai, egyik sem akartuk elhagyni. A nyolcadik olvasmányt követő responzórium nem a nagyböjtről szól: a Szent Péter-bazilikában minden vasár- és ünnepnap Péter apostolra emlékeztek az utolsó tétellel.
A hanglemez második fele a vasárnap miséjét tartalmazza. A változó részek (28, 30-32, 36) a gregoriánnak megfelelőek, de díszesebb dallammal. E nap minden miseénekét a 90. zsoltárból vették, mert Jézus böjtjének és megkísértésének mai evangéliumára hivatkozva e szöveg mintegy a nagyböjt vezér-zsoltárává vált. Különös figyelmet érdemel a traktus (csaknem a teljes zsoltár folyamatosan énekelve, egy végig azonos szerkezetű, de elevenen variált dallammodellen: 31. szám) és az offertórium (gyönyörű verzusaival: 32. szám). A verzusok a gregorián változatokból a XII. század táján kivesztek, az órómai repertoár ezeket is a maga stílusában értelmezi (lásd pl. a 2. vers motivikus ismétléseit!).
Az állandó részek (29, 33, 35) a régi Rómában nemcsak szövegükben, hanem dallamaikban is változatlanok voltak. A Kyrie dallama végig azonos, de mindegyikhez egy szöveges betét, tropus csatlakozik. A Sanctus régies hangnem-érzetet tükröz: a fő motívum rögzített, a befejezés (a finalis hang) azonban esetleges. Az Agnusban még nincs "dona nobis pacem", harmadjára is a "miserere nobis" hangzik.
Az élő liturgia egységeit a cselekmények, helyszínek, szereplők váltakozása, és nem egyszer több órányi időköz különítette el egymástól. A hanglemezeken alkalmasan lehet a korabeli polifóniát használni erre a tagoló funkcióra, hiszen a középkorban a liturgikus polifóniát is gregorián környezetben adták elő, a szertartás gregorián törzsanyagához gyakran járult polifón zene. Lemezünkön e módszer nem alkalmazható: korai római gyakorlati idegen polifón zene. Ezért választottuk az orgonazenét az egyszólamúság ellenpontjául. S ha korabeli zenét nem idézhetünk, jobbnak látszik vállalni a stíluskülönbséget. Erőd Ivánt kértük fel, hogy olyan fantáziákat, verzettókat készítsen, melyek stílusban maiak, de jellegben nem ellentétesek a liturgia szellemiségével. Ezek az orgonadarabok cantus firmusként az órómai dallamokat használják, faktúrában a középkortól a barokkig terjedő idő szokásait idézik fel, hangkészletükben, formálásukban azonban nem archaizálnak, hanem vállalják korunk hangját. Ily módon a hanglemez nem csupán történelmet elevenít fel, hanem egy önmagát igazoló nagy ciklust kíván megvalósítani.
Dobszay László