Az albumról
Musica Historica:
Csörsz Rumen István - ének (1, 2, 5, 8, 10, 12-14, 17, 18), koboz (2, 4, 12, 15, 18), lant (5), gitár (1, 8, 9, 11, 14, 16), barokk gitár (3, 7), tekerőlant (13), citera (17), cimbalom (18), duda (6), moldvai kaval (10), zuzuló (17), kórus (1, 2, 12, 14, 18)
Juhász Viktor - cselló (1-7, 9, 12, 14, 15, 17, 18), kórus (1, 2, 12, 14, 18)
Kasza Roland - ének (2), csembaló (3, 7), xilofon (9, 15), nagydob (1, 6, 10, 14, 18), darabukka (5), csattogó (12), csörgődob (7), kórus (1, 2, 12, 14, 18)
Palócz Réka - szoprán (3, 4, 7, 11, 12, 14, 16, 18), doromb (10), kórus (1)
Sudár Balázs - koboz (5, 6, 10, 14), mandolin (1, 11, 12), csattogó (18)
Széplaki Zoltán - ének (1, 2, 4, 11, 14, 18), furulyák (1, 3, 4, 6, 7, 9, 16), harántfuvola (7), görbekürtök (5), schalmei (14, 17, 18), kórus (1, 2, 14, 18)
Tövisházi Zsófia - hegedű (1-7, 9, 10, 12, 14, 15, 17, 18), kórus (1, 18)
A régi magyar világi közköltészet régóta foglalkoztatja a néprajz, az irodalom- és a zenetörténet kutatóit. A gazdag forrásanyagból - Bartha Dénes kötetein kívül - mégis csupán az utóbbi évtizedekben jelentek meg gyűjtemények a szakmai és a szélesebb közönség számára. E szövegek egyrészt kéziratos énekeskönyvek útján terjedtek, másrészt a népszerű nyomtatványok (ponyvák, kalendáriumok) segítségével. Jelentős hányaduk a XIX-XX. század folyamán eljutott a paraszti folklórig, nélkülük tehát a népköltészetről kialakított képünk sem lehet teljes. Főként Küllős Imola kutatásai tárták fel, hogy a diákok, katonák, céhlegények és mezővárosi polgárok által megőrzött szövegegyüttes miként játszott közvetítő szerepet az irodalom és a (szinte rekonstruálhatatlan) szájhagyomány között. Műköltői alkotásokat népszerűsített, segítségével fennmaradhattak a szóbeliség töredékes emlékei, s néha továbbhaladhattak az irodalom felé.
Közköltészetnek mégis elsősorban egy terjedelmes önálló szövegkorpuszt nevezünk, melynek alkotói környezetünk fontos társadalmi és magánéleti témáit szedték versbe-dalba, hol didaktikus, hol személyes üzenetként. Egyik legnagyobb témakörét a házassággal és a női szerepekkel kapcsolatos versek alkotják. Egyrészt fontos együttélési szabályokat rögzítettek - intő-oktató célzattal -, hogy az asszonyok ne válhassanak uruk zsarnokaivá. A dalok zöme azonban a tanításnak rejtettebb, ám személyesebb beszédmódját választotta: az elbeszélő részletekkel tarkított monológot. Ilyen például a házasulandó ifjú tépelődése, a kisemmizett vagy sokat próbált (özvegy) férj panasza, illetve tréfás dicsekvése, a normasértő asszonyok karikatúraszerű kocsmai mulatódalai, a hűtlenkedésről vagy móresre tanításról szóló vígballadák.
A Musica Historica negyedik önálló CD-je hiánypótló céllal készült. Közköltészeti alkotások mellett Csokonai (17) és Pálóczi Horváth Ádám (1, 16) néhány verse is elhangzik; mindketten jól ismerték ezt a stílust.
A dalokat csoportokba rendeztük: lány- és vénylánycsúfolók, asszony- és házassági csúfolók, vénasszonycsúfolók.
Egy olasz késő reneszánsz dal kísérleti jelleggel társítottunk egy XVII. századi erdélyi vershez; a Caccini feldolgozásából ismert nemzetközi slágerdallam távoli változatait a Kájoni-kódex is megőrizte 1680 táján (7).
Lemezünk tehát jó alkalom a régizenei és népzenei hangzás ötvözésére, a két előadói praxis párbeszédére.
A verseket XVII-XVIII. századi hangszeres darabok egészítik ki, melyek a dalok elhangzásának színhelyeit és alkalmait (farsang, lakodalom, szüreti mulatság) idézik.
A Musica Historica együttes 1988-ban alakult, Csörsz Rumen István vezetésével. Tagjai klasszikus és régizenei tanulmányaik mellett magyar népi hangszerekkel és foglalkoztak.
Mestereink: Kobzos Kiss Tamás, Czidra László, Simon Standage, Lőrincz László, Erdal Şalikoğlu, Lányi György, Váray lászló, Németh Judit, Jánosi András.
A hangfelvétel 2007 májusában készült a Budapesti Történeti Múzeum Királypincéjében.
Hangfelvétel, vágás, mastering: Giso Grimm
Zenei rendező: Péterdi Péter, Musica Historica