Az albumról
Auer Vonósnégyes:
Oláh Vilmos - hegedű
Berán Gábor - hegedű
Gálfi Csaba - mélyhegedű
Takács Ákos - gordonka
Részlet a CD ismertetőjéből:
Lajtha László (1892-1963) a 20. század első felének egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője, népzenekutatója és zenepedagógusa volt. 69 opusában - a régi mesterek módján - a műfajok teljes skáláját felmutató életművet hagyott hátra. Komponált mindent, a zongoramuzsika és a kamarazene különböző műfajain át a versenyműig (bár hegedűversenye a sajnálatosan elveszett partitúrái közé sorolható), a különböző összetételű zenekarokra írott kompozíciókon át a színpadi zenékig és az operáig, a dalok, kórusok és az egyházzenei alkotásokon át a hetedik művészetbe való kirándulásig, a filmzenéig.
Zeneszerzőként a francia impresszionizmus stílusvilágát éppúgy magáénak vallotta, mint a magyar és a kelet-európai népzenéét. Bartók legközelebbi munkatársaként döntően befolyásolta a magyar népzenekutatást. Bemutatói javarészt Magyarország határain kívül, Nyugat-Európában zajlottak, igen kedvező visszhangot kiváltva; 1932-től műveinek kiadója a nagy múltú francia Alphonse Leduc. A Francia Szépművészeti Akadémia 1955-ben rendes tagjává választotta - a magyar művészek közül elsőként. Hazájában egyidejűleg a politikai okú elhallgattatás jutott osztályrészéül, melynek nyomása csak röviddel halála előtt látszott enyhülni.
mint Bartók Béla és Kodály Zoltán pályatársa a korszak kívánalmainak megfelelve vérbeli "kultúrpolihisztorként" dolgozott: zongoraművész is volt, karmester, egyházzenész, hangversenyszerkesztő és zenei ismeretterjesztő, hangszertörténeti szakember, nemzetközi néprajzi szervezetek vezetője, a tudományos élet hazai és európai szervezője.
Nagy külföldi sikerek és mérsékelt hazai elismerés, majd teljes mellőzöttség: így jellemezhetjük tömören és találóan Lajtha pályáját. Egyrészt a második világháború előtti párizsi zenei élet állandó sikeres szereplője. Másrészt a magyar zenei életből mindig "kilógó" erős személyiség, aki nem tagja iskoláknak és érdekcsoportoknak, így sokszor a perifériára szorul. Az ötvenes években valóságos kitaszítottként élt Budapesten. Azon kevesek egyike volt, akik semmilyen módon nem működtek együtt a rendszerrel.
A vonósnégyesírás végigkísérte Lajtha alkotói pályáját, az 1923-as első kvartettől (Op. 5) az 1953-as tizedikig (Op. 58). Ösztönzőleg hatott rá Bartók kvartett-oeuvre-je, és az is, hogy hazai és külföldi együttesek viszonylag gyakran tűzték műsorukra darabjait.
Karrierje során Lajtha több együttessel állt személyes kapcsolatban, hiszen több évtizedes Nemzeti Zenede-i tanári munkája révén az 1919-től 1944-ig két tanévet leszámítva mindvégig tanított kamarazenét, sőt három tanéven keresztül vonósnégyes játékot is.
Lajtha I. vonósnégyese Op. 5 1923-ban keletkezett, útkereső, ambiciózus alkotás. Két tétele nemcsak terjedelmileg, de mondanivalójának súlyában is kitesz egy négytételes klasszikus vonósnégyest. A kezdő Adagio kettősfúgában a húszas évek műveiben vissza-visszatérő formaszerkezet monumentális megfogalmazását hallhatjuk.
A második tétel (Rondo) komplex szerkezetű, a szonáta-, a variációs és a rondóforma elemeit egyaránt tartalmazó terjedelemes tétel, epizódanyagaiban stilizált népi dallamvonalakkal, helyenként villódzó népies kísérőformulákkal.
Lajtha zeneszerzőként III. vonósnégyesével (Op. 11) vált nemzetközileg ismertté. Az 1929-es kompozíciót valamikor még keletkezésének évében a Roth-kvartettől hallotta Elisabeth Sprague-Coolidge asszony , a zenekedvelő mecénás.
Az öttételes kompozíció a vonósnégyes hangszeres eszköztárának tökéletes ismeretéről tanúskodik.
Nem túl gyakori Lajtha pályáján, főleg a harmincas évek közepét - párizsi sikereit - megelőző időszakból, hogy igazi világnagyság mutassa be valamelyik kompozícióját. A IV. vonósnégyes (Op. 12) ajánlása a magyar zenei életben és Bartók vonósnégyeseinek bemutatásában oly nagy szerepet játszó Waldbauer-Kerpely kvartettnek (Magyar vonósnégyes) szól, ők is mutatták a darabot, igaz, többször aztán nem tűzték műsorukra.
Gyenge Enikő
Az Auer vonósnégyes 1990-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóiból.
Az együttes a kitűnő magyar hegedűművész és pedagógus, Auer Lipót (1845-1930) nevét vette fel, aki a szentpétervári Konzervatórium után 1918-tól a New-York-i Institute of Musical Artban, ill. a philadelphiai Curtis Institute-ban folytatta tanári munkásságát. mesteriskolájából olyan világhírű hegedűvirtuózok kerültek ki, mint Jascha Heifetz és Nathan Milstein.