Az albumról
Auer Vonósnégyes:
Oláh Vilmos - hegedű
Berán Gábor - hegedű
Gálfi Csaba - mélyhegedű
Takács Ákos - gordonka
Részlet a CD ismertetőjéből:
Lajtha László (1892-1963) a közkeletű meghatározások szerint a 20. század első felének Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett legjelentősebb magyar zeneszerzője, népzenekutatója és zenepedagógusa volt. 69 opusában - a régi mesterek módján - a műfajok teljes skáláját felmutató életművet hagyott hátra. Komponált mindent, a zongoramuzsika és a kamarazene különböző műfajain át a versenyműig (bár hegedűversenye a sajnálatosan elveszett partitúrái közé sorolható), a különböző összetételű zenekarokra írott kompozíciókon át a színpadi zenékig és az operáig, a dalok, kórusok és az egyházzenei alkotásokon át a hetedik művészetbe való kirándulásig, a filmzenéig.
Zeneszerzőként a francia impresszionizmus stílusvilágát éppúgy magáénak vallotta, mint a magyar és a kelet-európai népzenéét. Bartók legközelebbi munkatársaként döntően befolyásolta a magyar népzenekutatást. Bemutatói javarészt Magyarország határain kívül, Nyugat-Európában zajlottak, igen kedvező visszhangot kiváltva; 1932-től műveinek kiadója a nagy múltú francia Alphonse Leduc. A Francia Szépművészeti Akadémia 1955-ben rendes tagjává választotta - a magyar művészek közül elsőként. Hazájában egyidejűleg a politikai okú elhallgattatás jutott osztályrészéül, melynek nyomása csak röviddel halála előtt látszott enyhülni.
Mint Bartók Béla és Kodály Zoltán pályatársa a korszak kívánalmainak megfelelve vérbeli "kultúrpolihisztorként" dolgozott: zongoraművész is volt, karmester, egyházzenész, hangversenyszerkesztő és zenei ismeretterjesztő, hangszertörténeti szakember, nemzetközi néprajzi szervezetek vezetője, a tudományos élet hazai és európai szervezője.
Nagy külföldi sikerek és mérsékelt hazai elismerés, majd teljes mellőzöttség: így jellemezhetjük tömören és találóan Lajtha pályáját. Egyrészt a második világháború előtti párizsi zenei élet állandó sikeres szereplője. Másrészt a magyar zenei életből mindig "kilógó" erős személyiség, aki nem tagja iskoláknak és érdekcsoportoknak, így sokszor a perifériára szorul. Az ötvenes években valóságos kitaszítottként élt Budapesten. Azon kevesek egyike volt, akik semmilyen módon nem működtek együtt a rendszerrel.
A vonósnégyesírás végigkísérte Lajtha alkotói pályáját, az 1923-as első kvartettől (Op. 5) az 1953-as tizedikig (Op. 58). Ösztönzőleg hatott rá Bartók kvartett-oeuvre-je, és az is, hogy hazai és külföldi együttesek viszonylag gyakran tűzték műsorukra darabjait...
Karrierje során Lajtha több együttessel állt személyes kapcsolatban, hiszen több évtizedes Nemzeti Zenede-i tanári munkája révén az 1919-től 1944-ig két tanévet leszámítva mindvégig tanított kamarazenét, sőt három tanéven keresztül vonósnégyes játékot is.
Az 1934-es 5. vonósnégyes (Op. 20) eredetileg az Öt etűd vonósnégyesre címet viselte. Ajánlása a Roth-kvartettnek szólt, mégsem ők mutatták be, a Hurwitz-kvartett előadásában hangzott el először sok évvel később, 1948-ban Londonban. A Leduc-féle első kiadás előszava szerint a szerző Chopin és Liszt zongoraetűdjeinek jelentése szerint értelmezi a műfajt. "Ezek az etűdök a modern kvartettjáték és -stílus egynémely újdonságát alkalmazzák, részben tisztán technikai elemeket, de a hangszín és az együttes játék számos különlegességét is."
Az Op. 49-es 7. vonósnégyes 1950-ben keletkezett, amikor a zeneszerző hároméves sikerekben bővelkedő londoni megbízását lezárva hazatért Budapestre. A négytételes mű derűs szerenádhangja a klasszikus vonósnégyesstílus legjavát ötvözi a korábbi opusokban megtalált egyéni kvartettstílussal.
A szintén négytételes 9. vonósnégyes (Op. 57, 1953), gyermekeinek, Ábelnek és Marie-nak - Ábel felesége - ajánlva) jellemzésére álljanak itt a zeneszerző szavai: "A 7. kvartettnek könnyebb volt az első tétele, s robosztus az utolsó. A 9-nél fordítva. Induló karakter, közbeeső finom téma, s perlekedő harmadik, majd a közepén újra víg induló témák [...] (levél feleségéhez, 1953. július 26.)
Gyenge Enikő
Az Auer vonósnégyes 1990-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóiból.
Az együttes a kitűnő magyar hegedűművész és pedagógus, Auer Lipót (1845-1930) nevét vette fel, aki a szentpétervári Konzervatórium után 1918-tól a New-York-i Institute of Musical Artban, ill. a philadelphiai Curtis Institute-ban folytatta tanári munkásságát. mesteriskolájából olyan világhírű hegedűvirtuózok kerültek ki, mint Jascha Heifetz és Nathan Milstein.