Az albumról
Az elmúlt évtizedekben Magyarországon sajátos konnotációkat kapott a versmegzenésítés műfaja: népdalok, egyházi dalok, „virágénekek” összefüggésében kerül elő, sokan ezekkel együtt éneklik szívesen: ez a jelenség, ha egy kultúrán belül biztos helyet is nyújt a megzenésített versek számára, nem mentes minden egyoldalúságtól, a versek kiválasztása, és feldolgozásuk zenei stílusa szempontjából némi behatároltságot mutat.
Mi azonban nem egyetlen stílust tartunk üdvözítőnek, ellenkezőleg, mindent szabad, amit az akusztikus megszólalás, a kvartett-felállás, a különféle zenei források (a komolyzene, a dzsessz, a blues, a bluegrass, a francia sanzonok, az ír, skót, magyar és zsidó népzene) és a fő alapelv, az adott vers karaktere lehetővé tesz.
A műfaj képviselőinek önértelmezésében gyakori elem, hogy zene által kívánják a költészetet megismertetni, a nagyközönséget olvasásra ösztönözni. Ez tiszteletre méltó és bizonyára eredményes erőfeszítés: ilyenkor az előadó úgyszólván a költészet és a zenélés kölcsönös segítségnyújtását tartja szem előtt, és mintha a saját műfaján túlra tekintene, a művelődés mint egész iránti odaadás vezérelné. Szántszándékkal a Göncölszekér efféle missziót nem teljesít, s ha valaki koncertjeinken kapott kedvet az olvasáshoz, az magára vessen.