Az albumról
A Pusztaszó 2009-ben rögzítette Sinka tizenkét megzenésített versét, valamint nyolc prózát. A lemez anyagából sikeres előadások születtek.
A két alapító-zeneszerző, Nagy Szabolcs (ő a Ghymesben és Hobo mellett is megfordult) és Pengő Csaba ugyanannak a tájnak a szülötte, mint a huszadik századi költő, akinek a bihari-békési vidéken mai napig élő kultusza van, de Horányi maga is évtizedek óta hiteles és értő tálalója Sinka világának.
Sinka István posztumusz Kossuth-díjas (1990) költő bihari pásztorcsaládban született (1897), ekként is állt munkába Nagyszalontán. 1919-ben kötött házasságot Pap Piroskával, egy évvel később Vésztőn telepedett le.
Költői pályafutása a Magyar Falu verspályázatával kezdődött, ebben és a Virágoskert című mellékletben rendszeresen jelentek meg írásai. A népi írók közül Féja Géza vette később szárnyai alá a Sinka-verseket, az első kötet viszont a szeghalmi gimnázium kiadásában jelent meg.
1935-ben alapítója volt a Kelet Népe folyóiratnak, de ezután is számtalan magyar nyelvű lap hasábjaira vette költeményeit. 1936-ban Budapestre költözött, de megbetegedett, nyomorgott, és felesége is meghalt. 1939-ben aztán – újból nősként – Püski Sándor keze alá adta Vád című verseskötetét, amelyet a Magyar Élet kiadó meg is jelentetett.
A „felszabadítás” után, mivel szembehelyezkedett a formálódó szocializmussal, partvonalra került, verseinek újbóli lendületet harmadik felesége adott, de legközelebb csak 1961-ben publikált kötetet, elbeszélései az Eltűnik a hóri dob cím alatt sorakoznak. Válogatott verseit 1977-ben adták ki.
"Döcög a mikrobusz... Ideális esetben, ha nem túl töredezett az úttest, felrázódhatnak régi emlékek, még új gondolatok is. Így jártunk mi is egy őszi, közös fellépésről araszolván hazafelé. Csak a Jóisten a megmondhatója miért, de a bóbiskoló csendben Sinka István verseit kezdtem félhangosan felidézni. "Mi volt ez? " - kérdezte Szabolcs. "Elmondanád még egyszer?" Elmondtam. Aztán még jó párat, ami eszembe jutott. Szabolcsot Sinka hangjai visszaröpítették a gyerekkor játékmezeire, Békésbe, ahol a "fekete bojtár" is élt. A versek szelleme aztán elterelte hozzánk Csabát is, aki ugyancsak békési. Sinka István tiszta szavaiból Nagy Szabolcs és Pengő Csaba tiszta zenéje született. S mire a turnébusz mozgása lesimult, gondoltunk egyet: PUSZTASZÓ..." - Horányi László
A felvételt a Star Track Studio-ban Glaser Péter készítette.
Mastering: Nyerges András.
Horányi László - versek, ének, vokál
Nagy Szabolcs - billentyűs hangszerek, ének, vokál
Pengő Csaba - bőgő, basszusgitár, vokál
Szirtes Edina Mókus - hegedű, vokál
Gera Attila - fúvós hangszerek
Molnár Dániel - ütőhangszerek