Az albumról
A Bokros zenekar tagjai e műfaj élvonalából kerültek ki. Mindegyik zenész más-más zenekarban tevékenykedik több évtizede (Magyar Tekerőzenekar, Vujicsics, Téka).
A Bokros zenekart a jó barátságon és a hasonló zenei gondolkodáson túl egy régi vágy keltette életre: a bourdon-zene (tekerő és duda hangzás) megszólaltatása, egyfelől a legszigorúbb hagyományőrzéssel, másfelől újító szándékú útkereséssel.
Ez a zenekar úgy működik, mint a tekerő három húrja. A dallam, a recsegő és a basszus egymagában is "kimondja a maga nyelvén a nótát, de csak együtthangzásuk adja meg a tekerő karakterét. Egyik sem fontosabb a másiknál, egymás mellé rendeltettek.
A Bokros zenekar alkotóközösségeinek tagjai személyükben és hangszereik által úgy mondják a maguk nótáját, hogy a végeredmény maga az együttes. Külön-külön, de "együtt es".
Válogatás a Bokros zenekar új és régebbi karácsonyi felvételeiből.
Előadók:
Borbély Mihály - furulya, tamburabrácsa
Havasréti Pál - nagynőgő, dob
Lányi György - kontra, ének
Szerényiné Kóta Judit - ének
ifj. Szerényi Béla - tekerő, csengők
Szerényi Domokos - tekerő, csengők
Közreműködők:
Legeza Márton - tekerő
Németh András - tekerő
Mogyoró Kornél - cajon, darbuka