Az albumról
„A Női hang a Gyógyító hangok sorozat harmadik darabja. Az album főként olyan magyar népdalokat tartalmaz, amelyek a hagyományos magyar társadalomban megélt, és a folklórban megénekelt, kimondott női szerepekről, sorsokról, élethelyzetekről, érzésekről, konfliktusokról szólnak. Elhangzanak kislánykori gyermekjátékok, menyasszonyi búcsúztatók, menyegzői énekek, altatók, dalok a boldog és boldogtalan szerelemről, az asszonysorsról, hallható ballada, könnyű szülésre mondott népi imádság és sirató is. Hisz az élet és a halál kapujában is a nők kísérik az embert, és a fontos élethelyzeteket kitüntetik énekükkel, a női hanggal. A lemez nyitó és zárószáma a nő sajátos, teremtő, alkotó, életet adó áldott képességét dicséri, az életerőt hirdeti. Ez adja a keretét, egyben abszolút, örök értelmét a női létnek, és ennek fényében törpül el, értékelődik át és válik elviselhetővé a mindennapi egyedi női élet bármely nehézsége.”
Lovász Irén – ének
Közreműködik:
Hortobágyi László
Gémesi Réka – ének
Gyenis Petra – ének
Kutasi Linda – ének
Lovász Antalné – ének