Az albumról
A kiadói munka „gyümölcse” igazából mostanra érett be, holott évről évre a tőlük telhető maximumot nyújtották, az adott lehetőségeik érvényre juttatásával. 2019-ben a Fonó ismét elnyerte például a MagyarBrands díjat, a Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában. (A Magyar Brands program olyan magyar vonatkozású márkákat jutalmaz, amelyek méltó képviselői hazánknak itthon és – közülük nagyon sokan, így a Fonó – az országon kívül is.) A kiadványaik hazai sikereinek legújabb fejezete, amelyről többen értesülhettek, így valószínűleg ti is, két Fonogram-díj, amely szintén nem újdonság a kiadó történetében. A nemzetközi szakmai elismerések (a Songlines nevű, mértékadó angol szaklapé, vagy a világzenei rádiók leggyakrabban játszott felvételek ötvenes listájába kerülés, tehát egyfajta népszerűségi fokmérő) szinte folyamatosan érkeznek. Lengyel Fonogram-díjat azonban talán még nem kapott Fonó-lemez. Márpedig most ez történt Lajkó Félix és a Volosi közös albumával!
Aligha véletlen tehát, hogy ennek egyik darabja került fel elsőként erre a (hatalmas merítésből összeállított, kedvezményes áron hozzáférhető) válogatás-lemezre. Ahogyan az sem, hogy olyan művészek sora kapott helyet rajta egy-egy felvétel erejéig, akik a 2012-es kompiláción is jelen voltak: Herczku Ágnes, Csík János (bár most nem a Csík zenekarral), a Cimbaliband és a Parno Graszt. De hát az „újak” jó része sem ismeretlen a „szélesebb” magyar világzenei tábor előtt, így a Besh o droM, a Boban Markovic Orkestar, a Muzsikás (ezúttal az Amadindával fuzionálva) vagy a Rév. Naná, hogy a többiek sem a „futottak még” kategóriába tartoznak: Meybahar, Terra Profonda, Ötödik évszak, Balogh Melinda, Babra, Vaszi Levente, a Rozsdamaró, valamint Paár Julcsi. (Csendben jegyzem meg: a Songlines legfrissebb, 2020. április száma a Rozsdamaró és a Muzsikásék CD-re préselt munkáiról közölt kritikát.)
Hogy miért csupán felsorolás-szerűen vannak jelen a muzsikusok ebben az írásban? Nos, azon egyszerű oknál fogva, mert szinte valamennyiük aktuális kiadványáról átfogó ismertető jelent meg itt, a Riff portálon! Érdemes hát visszaidéznetek, visszakeresnetek a személyes kedvenceitekről szólókat!
Ezzel együtt, megismételve, amit fentebb jeleztem: úgy gondolom, hogy a Fonó – minden jel szerint – az idén ért a csúcsra. Remélem, nem kúp-formát, hanem egy hatalmas fennsíkot lelnek a magasban (láttam már ilyen alakú hegyet), ahol hosszú évekig elbóklászhatnak, a mi legnagyobb örömünkre!
Olasz Sándor