Az albumról
Örökifjak pedig vannak – itt élnek velünk, a halandó emberek között! Néhányuk aztán halhatatlanná lesz, már akik birtokában vannak bizonyos varázslói képességeknek és tudományoknak. Az ex-Vízöntő Cserepes Károly nem csak hogy rendelkezik velük, hanem – szabad szemmel jól látható időszakonként – meg is villantja azokat.
Új CD – új varázslattal. Ilyen egyszerű ez, az ő részéről legalábbis.
Holott mindig ugyanazt csinálja, de mindig másként. És a publikum sohasem unja meg ezt a fajta káprázatot. A trükk alapja az, hogy a szellemvilág egyik gyűjtő- vagy tartózkodási helyének lakóit helyezi bele a valóságos, végtelennek tetsző mai világba.
A közérthetőség, valamint az új olvasók kedvéért. Énekelt, archív népdalokat öltözet elektronikus zenei köntösbe, egészen speciális mixet (létformát) alkotva meg ilyen módon. A receptúra tehát nem titkos, nem is bonyolult, mégis. Utánzókról vagy követőkről igazából nincs tudomásom, így aztán – egyéb megoldás híján - önmagával kell versenyre kelnie az alkotónak. Csoda hát, hogy mindig nyer, akár csak az ő rajongó tábora? Ahogyan most is.
Természetesen ennek az etapnak is megvan a maga különlegessége. Nevezetesen az, hogy a kizárólagosan magyar nyelvű archív felvételek ugyanarról a helyről, a kolozsvári Kallós Zoltán Alapítvány hangtárából kerültek elő, és keltek életre. (Talán ez a virtuális ezüstszál az, amelyre a nyolc trackből álló gyöngysor felfűzhető.) Továbbá: olyan, az elektronikus alapba (vagy felépítménybe) szervesen beapplikált trombita- és szaxofon hangmintákat használtak fel, amelyek Kárpáti Dódi, illetve Ágoston Béla munkáiból valók, sőt. Szaxofonos közreműködőt is üdvözölhetünk ezúttal, mégpedig a német Armin Küpper személyében. Amint azt tudjuk, hasonló a hasonlónak barátja, ami ez esetben azt jelenti, hogy valamennyien kísérletező hajlamú művészek, ideértve Cserepes Károlyt is, aki virtuálisan összehozta a jeles társaságot.
Az eredeti, archív felvételek több mint hatvanéves szórással készültek, Kallós Zoli bácsi 1997-es énekével bezárólag. Mégis, meglehetősen egységes a hangzásuk, ami annak is köszönhető, hogy a ritmizálásukat az egyes feldolgozásokéhoz igazították, amitől – és az idő-faktor teljes kiiktatásával - egy sajátos hangszínt kaptak a régi öregek, mégpedig sajátos bájjal övezve.
És ha a hangzásnál tartottunk, essék szó a lemezanyag hangulatáról is. Nem véletlenül lett a címe az ami, hiszen végig szinte teljesen azonos tempójú pihentető, megnyugtató, mondhatni: elalvás előtti muzsikához van szerencsénk. Mindez a „fecsegő” felszín hozadéka, csakhogy ezúttal a „mély” sem hallgat. Magyarról magyarra fordítva: több (alsó hangon három) hangzó zenei réteg befogadására kell belőni a hallószerveinket, hiszen a kompozíciók így tudnak igazán élvezhetővé, egyszersmind megunhatatlanná válni. (Dódi trombitája például „leghátul” színez, így képezve fontos elemét a nagy egésznek.)
Kortalan muzsika tehát ez is, akár a korábbi, jóféle Cserepesek. (Az ezt megelőző három album ismertetője visszakereshető ezen a portálon.) Ugyanakkor, képtelenség eldönteni, hogy melyik sikerült a legjobban. A megoldás az, hogy amelyik éppen forog a lejátszóban, az a legjobb és legkedvesebb. Mostanában persze Nachtmusiknak van a legnagyobb esélye a megszólaltatásra, ám hiba lenne elhanyagolni a többieket. De hát előbb ezzel kellene betelni, mégis csak. Ez az, ami nekem egyelőre nem megy.
A Cserepes Károly iránti tiszteletem pedig immár fokozhatatlan. A stílusa egyedi. Az alkotóereje, a munkabírása csodálatra méltó. Az eredményei pedig lenyűgöznek, mindennemű összevetésben. Kezdem azt hinni, hogy jókor születtem, jó helyre. Amikor az ő lemezeit hallgatom, már-már biztos vagyok benne.
Olasz Sándor