Az albumról
A Nana Vortex muzsikája az elmúlt harminc év magyar népzenéjéből és világzenéjéből, valamint Kaszap Atilla, a zenekar alapítója korábbi zenekaraiban összegyűjtött élményeiből táplálkozik. Zenéjük az ő útkeresésének eredménye: eklektikus, amennyiben nem tud egy stílus mellett lehorgonyozni, és útkeresés, amennyiben nem kívánja a lezártság illuzióját sugallni; mégis összetéveszthetetlenül koherens, markáns formákon átszűrt világ, amiről azt mondhatják, hogy a sajátjuk.
A zenekar elnevezése erre utal: A 'nana' a zene metaforája: a legelemibb és legősibb hangszerünkre, az éneklésre, dúdolásra utal. A vortex latinul örvényt jelent, amely a produkció zenei világában az egymásba hajló stílusok és hangulatok sokszínűségét sugallja.
“Ebben a hangzásban tudtuk átélni a különféle műfajok egymásra hatását, és annak örömét, hogy nagyon különböző zenei múlból érkező zenészek hogyan tudnak közösen gondolkodni, alkotni, valami újat és sajátosat létrehozni.” – mondja a dalok szerzője Kaszap Atilla, aki hosszú utat járt be az autentikus folk-kultúra felől a világzene, a jazz és a blues tartományai felé.
A dalok Boros Gábor hangszerelésével nyerték el végső formájukat, szövegviláguk a huszadik század legjelesebb irodalmi értékei előtt tiszteleg: a repertoár egyrészt Kosztolányi Dezső és József Attila verseire, másrészt az azokból táplálkozó saját szövegekre épül.
A lemez különlegessége többek között az is, hogy egy balaton-felvidéki présház teraszán lett felvéve, és ezzel az anyag az egyik első magyar hangvideó albumként arra tesz kísérletet, hogy a többféle médiumon keresztül is összefüggést teremtsen dallam és táj, kép és szöveg között.
Jéger Dorottya - ének
Paár Julianna - ének
Kaszap Atilla - szaxofon, brácsa, ének
Bíró Szabolcs „Maszkura“ - harmonika, ének
Szabó Dániel - cimbalom
Boros Gábor - nagybőgő
Földesi Attila - dob
Zene:
Kaszap Atilla (1,2,3,4,5,6,7,8,9,11,12)
Boros Gábor (2,3,5,7,8,9)
Bíró Szabolcs (10)
Szöveg:
Kaszap-Asztalos Emese (1,3,5,6,7,8,9,11)
Kosztolányi Dezső (2)
József Attila (7, 10)
Bíró Szabolcs (4, 5)
Kaszap Atilla (Bonus Track)