Az albumról
Egy képzeletbeli, zenei sétára invitáljuk önöket, melyben Kapuvárról kiindulva időben és térben több síkot érintünk. A nyitó Kapuvári verbunkot leszámítva – melyre a mai napig táncolnak a helyi hagyományőrző együttes tagjai – ezen a lemezen régi idők muzsikái csendülnek fel, melyek egészen a Nagy Háborúk előtti időszakba repítik vissza a hallgatót. Az itt felhangzó dallamokat a 19. században, a 20. század elején játszották azok a falusi és városi cigányzenészek, akik a magyar zenei hagyomány éltetői és művelői voltak akkortájt. Játékukat mai napig őrzik azok a hangfelvételek, melyek elsősorban Lajtha László népzenekutató áldozatos munkájának eredményeként jöttek létre a 20. század közepén. Lajtha a viharos történelmi események közepette igyekezett a Kárpát-medence számos vidékén felkutatni azokat a cigánybandákat, akik felmenőiktől örökölték azt a zenei kultúrát, melyre általános igény volt a falusi, vagy a polgárosodottabb városi lakosság körében. Az 1940-es évek első felében még módjában állt az erdélyi Mezőségen vagy Udvarhelyszéken hangszeres kutatásokat végezni, de a II. világháború lezárását követően a gyűjtési lehetőségek beszűkültek. Ettől kezdve Lajtha már csak magyarországi zenekarokat kereshetett fel, és a híres debreceni vagy a balassagyarmati cigánybandák mellett a Dunántúl nyugati részén működő zenekarokra fókuszált. Ez utóbbiak közül 1952-1963 között Sopronban Tendl Pál zenekarával, Szombathelyen Csetei István bandájával, valamint az Erdélyből Dunántúlra vetődött cigányprímás, Buházi Zoltán és kőszegi zenésztársaival született számos hangfelvétel. Többségük nem helyszíni gyűjtés, hanem a fővárosban készült, a Magyar Hanglemezgyár vagy a Népművészeti Intézet stúdiójában, ugyanis itt lehetett biztosítani a kor legjobb technikai körülményeit. Ezek a felvételek képezik az alapját a lemezünkön hallható színes válogatásnak.
A soproni zenekar vezetője és cimbalmosa, Tendl Pál 1885-ben született, és műsorát anyai nagyapjától, Sárközi „Bubuc” Józseftől tanulta, aki 1810-1898 között élt nagy hírű klarinétos volt. Ő főképpen Körmend környékén muzsikált, és maga Tendl Pál is csak katonaévei után, 1918-tól került Sopronba. Fiaival 1928-ban alapította meg saját bandáját, ahol cimbalmos-prímás lett. Az eredetileg háromtagú bandában idősebb fia, Tendl Vilmos hegedült, a fiatalabbik József pedig csellózott. Néha kiegészült a banda Horváth János kontrással. A rábaközi és Vas megyei népi dallamokat, valamint népies műdalokat is tartalmazó széles repertoárjukban olyan elnevezésekkel találkozunk, mint „Betyárlassú”, „Csikós csárdás”, „Kopogós csárdás” vagy „Mulatós táncnóta”. Ebből készült lemezünk 1., 8., 9. és 10. összeállítása.
A szombathelyi prímás, Csejtei István 1908-ban szintén zenész családba született, apja cimbalmos, nagyapja városi cigányzenekar prímása volt. Hegedülni és kottát olvasni Pozsonyban tanult, felnőttként Szombathelyen telepedett le, s mint képzett zenész, zenekarvezetői pályafutása mellett a helyi cigányzenekarok számára harmonizált, hangszerelt dallamokat. 1965-ben a Népművészet Mestere címmel tüntették ki. Háromtagú bandájának tagjai: Kun Antal brácsás, valamint testvére, Csejtei Ernő bőgős voltak. Repertoárjukból a 2. és 3. számban hallhatnak ízelítőt.
A kalandos sorsú hegedűs, Buházi Zoltán 1902-ben született Erdélyben, egyes adatok szerint Marosvásárhelyen, mások szerint Gyergyószentmiklóson. Onnan elkerülve zenészként a fél Balkánt bejárta, sőt Isztambulban is hosszú ideig zenélt, mielőtt Dunántúlra került. Erdélyi származása révén, mivel vegyes magyar-román községekben is muzsikált, több olyan dallamot tudott, mely felkeltette Lajtha érdeklődését. Vele és alkalmi kőszegi zenekarával hosszas egyeztetés után 1952 októberében készültek el a felvételek, ahol a kísérőhangszeresek Turó Horváth Károly segédprímás, Czene Lajos kontrás és Oláh László bőgős voltak. Életútja és Lajthával történt levelezése alapján a gondosan összegyakorolt darabok előadásmódjának néprajzi hitelessége gyakran kérdéses, ez persze nem csökkenti azok esztétikai értékét. Az általa játszott dallamoknak olyan címeket adott, mint „Csűrdöngölő”, „Marosszéki tánc”, „Gyergyói levágásos tánc” vagy „Gyors tusnádi”, de gyanítható, hogy ezekkel is inkább a gyűjtő erdélyi muzsika iránti érdeklődését kívánta kielégíteni. A kíséretmód sem erdélyies, akár a ritmikát, akár az egyszerű, gyakran modális harmonizálást vesszük alapul. Mindenesetre a virtuóz és törtető hegedűs odáig vitte, hogy Lajtha közbenjárására a Magyar Állami Népi Együttesben zenekari állást kapott. Lemezünkön a 4., 5., 6., és 7. összeállítás született a velük készült felvételek nyomán.
A mintegy 60 éve készült népzenei hangfelvételek feldolgozásakor egyetlen jelentős változtatást eszközöltünk: az eredetileg hegedűn ill. cimbalmon játszott dallamok tárogatón szólalnak meg, figyelembe véve a hangszer sajátosságait és kényelmesebb hangnemeit. Már a dallamok válogatásánál is fontos szempont volt, hogy azok tárogatón jól eljátszhatóak legyenek. Talán nem véletlen, hogy tipikus „fúvós megoldásokat” éppen a klarinétos nagyapjától tanult Tendl Pál anyagában találtunk! A kíséretben igyekeztünk megtartani az eredetileg játszott harmóniákat, ritmusokat. Ugyanakkor azokat a zenei elemeket (pl. gyakori lezárók, belassítások), amelyeket hallhatóan a színpadi fellépésekre vagy a stúdiófelvételre gyakoroltak be a muzsikusok, mi csak módjával használtuk, igyekeztünk inkább a népzenei gyakorlathoz közelíteni.
Az imént felsorolt zenészek életútja és a felvételek körülményeinek ismerete segíthet eligazodni a hallgatóságnak az itt megszólaló dallamok eredetéről. Mindazonáltal akinek úgy tartja kedve, egyszerűen csak hallgassa ezeket a szép muzsikákat és feledkezzen bele ebbe a letűnt zenei világba! Mi is ugyanezt tettük, amikor először találkoztunk Lajtha hangszeres népzenei gyűjtéseivel.
