Az albumról
Erdély, Bukovina
A IV. dialektus-terület az Alföldtől keletre, többségében Romániához került magyarságot foglalja magában. Kisebb csoportjaik a Kárpátoktól keletre fekvő Bukovinába menekültek 1764-ben, egy osztrák császári tábornok vérengzését követően, ezek leszármazottai 1883-1944 között át- ill. visszatelepültek részben Dél-Erdélybe és Dél-Alföldre, részben Dunántúlra. Erdély és Bukovina a magyar népzene leggazdagabb, legjellegzetesebb dialektus-területe, ahol a régi stílus a legtöbb dallamtípusban és azok dúsan díszített előadásában maradt fenn; emellett más archaizmusok és többszáz éves európai átvételek is megőrződtek mind a mai napig. Az I-II-III. dialektusban csak ritka nyomokban található zsoltározó kezdés (Dó-Re-Mi-Mi...) itt az ötfokúsággal társulva igen gazdagon virágzik; szintén itt él és hangzik fel leginkább a SZó-végű ötfokúság. A teljes magyarságon belül hangszeres zenében is itt találjuk a leggazdagabb, leggyökeresebb hagyományt. Csak gyermekjáték-dalokban és az esztendő jeles napjaihoz kötődő szokásénekekben marad alatta az északi (s részben dunántúli) dialektusnak. Négy vonatkozásban viszont Erdély és Bukovina fölülmúlja az összes többi dialektust: 1) a török régi stílusnak négysoros, nyolcszótagos dallam-anyagából az utóbbi századokban különleges, bővült alakzatok fejlődtek (többsoros, ill. változó szótagszámú ún. jaj-nóták, melyeknek felső határa a négysoros, 16-szótagos alakulat, (amely a szövegtelen hangszeres zenével tart sokágú rokonságot); 2) mind énekelt, mind hangszeres zenében gyakori az asszimetrikus (triolás, kvintolás, stb.) ritmus, ill. ritmus-kíséret (egyenletes 4/8 ill. 2/4 helyett); 3) a kísérőhangszerek olyan, alapjában modális szellemű harmóniarendet követnek, ami 16-17. századi közép-európai hagyományra vall; 4) vidékenként, sőt falvanként változó táncciklusok, táncrendek alakultak ki, melyeknek dallam-sorrendje is kötött. Mindezeken kívül még két tekintetben fontos és kiemelkedő jelentőségű az erdélyi és bukovinai magyar népzene. Először: Bartók és Kodály zeneszerzői stílusa legfőképpen a IV. népzenei dialektus dallam- és ritmusvilágában gyökerezik; másodszor pedig a városlakó magyar fiatalság 1970 táján kibontakozó zene- és táncfolklorizmusa túlnyomó részben Erdély hagyományát tanulja meg és viszi bele saját életébe.
Gyimes és Moldva
Részint még Erdélynél is archaikusabb hagyományokat őrző, részint sok szomszédnépi átvételt tartalmazó magyar népesség alkotja az V. dialektust a mai Románia területén. Mindkét csoportjukat csángónak nevezik az erdélyi magyarok és székelyek. A gyimesi csángók a Keleti-Kárpátok magas hegyei között, már a vízválasztótól keletre, de még a történelmi magyar határon belül élnek, közvetlenül érintkezve a székelységgel.
A moldvai csángók ezerszáz éve élnek elszigetelt helyzetben a Kárpátoktól jóval keletebbre folyó Szeret Szeret és Prut folyók környékén. Ők a 13. századig török kunokkal és iráni jászokkal érintkeztek (de ez nem volt kimutatható hatással népzenéjükre); viszont a 14. századtól fogva román etnikum veszi körül őket, ami hangszeres tánczenéjükre (és magára a tánckultúrájukra) lett döntő hatású. A gyimesi táncok és táncdallamok is jelentős román (s talán bolgár, ukrán) átvételekről tanúskodnak, de itt még akad magyar jellegű tánc és táncdallam is. Énekelt zenéjükben még négy- és háromfokú dallamok is fennmaradtak, és minden más dialektusnál gyakrabban hallható Szó-pentatónia. A díszített előadásmód itt a legvirágzóbb, még csoportosan is élnek vele. Moldvában sok az oktávnál kisebb hangterjedelmű ereszkedő dallam, a többi magyar területhez (és Gyimeshez) képest kevesebb a nagyterjedelmű dallamok száma. Az új stílus csak 1923 után került Moldvába: leszerelő katonák hozták haza, akik a közös román hadseregben erdélyi magyar fiúktól tanulták el. Kisebb stílusok – egyházi és világi műzenéből eredők – is élnek itt, az aszimmetrikus ritmusok és ütemfajták pedig a többi magyar dialektushoz. képest ezen a területen élnek leginkább. Érdekes moldvai sajátság az ingadozó és magas kvart-intonáció: csak itt (és Északon, egyes Zobor-vidéki dallamokban) szól vagy bővített kvart, vagy bővített és tiszta közötti ingadozás (néha egyenesen semleges kvart). E dialektus hangszerkultúrája is nagyrészt vagy teljesen eltér a többi magyar területétől. Hegedűt csupán Gyimesben találunk, melynek kísérőhangszere (de csak giusto-dallamokban!) a már csak itt élő ütőgardon (bottal ütött és ujjal csípett húros, cselló-formájú hangszer). Moldvában viszont koboz (egyfajta pengetős hangszer) járja. Furulyafélék mindkét népcsoportnál vannak.
