Az albumról
Az első magyarországi Táncház Találkozó 1982. március 28-i koncertjének élő felvétele a Budapest Sportcsarnokban
Hangtechnika: Erdődi György
Grafika: Szőke István
Rendezte: Romhányi László
Népi kultúránk: nemzeti kultúránk része, nem pedig érdekes hajtása. Nem rozmaringfa, nem tulipánfa, hanem az idő mögül megszólaló erdő. Valamikor örömök, átkok, panaszok, szerelmek, fölbuzdulások bujtató rengetege. A történelmünkből máig hiányzó történelem. Hiszen aki Balassiból, Bethlen Miklósból, Petőfiből, Adyból vagy Bartókból ismeri Magyarországot, akarva-akaratlanul is csak az érem egyik oldalát látja. Rákóczi vallomásai mellett ismernie kell régi táncaink egy-egy mozdulatba sűrített vallomását: ezek voltunk vagy ezek vagyunk mi jókedvünkben, rosszkedvünkben, ezek a dobbanások a mi földrengéseink, ezek a csujjogatások a mi égverő májusfáink.
Mitől szökött, mitől szökhetett az utóbbi időben ilyen magasra a népművészetek, a népzene, a népdal iránti lelkesedés Magyarországon? A divat forgószele borzolta föl? A leszorított nemzeti érzés találta meg benne kisüvítő nyílását? Vagy a meggyötrő új dolgoktól való irtózás taszigálhat vissza különféle embercsoportokat egy szelídebbnek tűnő múltba, melyet szinte tapinthatóan a népművészetek képviselnek?
A megnövekedett érdeklődést sok minden színezheti, ez is, az is. De nem határozhatja meg.
Azt hiszem, elsősorban arról lehet szó, hogy napjainkban kezd bbeérni az a hatás, amely Bartókból, Kodályból s a mai magyar költészet egyik fő vonulatából zúdult fölismerésként ránk. Nem véletlen, hogy a bartóki jelző már réges-rég nemcsak Bartók műveire, sőt, nem is csak zenére vonatkozhat, de versre, szoborra, magatartásra, ízlésre és cselekvésre egyformán.
A népművészetnek nem a divatja jött el, hanem az ideje? Természetesen nem a szó történelmi, hanem szellemi, erkölcsi s műveltségi értelmében. S az IDEJE úgy is, hogy többé ne mentegetőzve beszéljünk róla. Főleg ne az alacsonysorsúaknak ijáró, gyámhatósági hangon.
Hitem szerint a népi, s a primitívnek nevezett kultúrák ugyanolyan eséllyel torkollnak bele az emberiség egyetemes műveltségébe, mint az írásos, történelmi kultúrák, és nem is valami látszategyenlősdi, de valóságos egyenjogúság alapján.
Dolgunk: élni az idő közepében, élni egy nép szellemiségének a közepében, ahonnan ugyanúgy meghallani a regölők botjának duhogását ma, mint a föld alatt futó vonatokét. A balladák hangját együtt a mi időnk hangjával. A levélsípok, a nádsípok megszólalását Bartók vagy a maiak zenéjében.
Előadók:
Kárpát Együttes (Stockholm)
Sebestyén Márta (Budapest) -ének
Juhász Zoltán (Budapest) - furulya
Téka Együttes (Budapest)
Marosi Júlia (Budapest) - ének
Kozák József (Budapest) - duda
Jánosi Együttes (Budapest)
Lázár Katalin (Budapest) - ének
Gereben Együtes (Mezőcsát)
Muzsikás Együttes (Budapest)
Vadrózsák Együttes (Komárom)
Székely Zsigmond (Lőrincréve) - hegedű
Cinege Együttes (Köln)
Tekergő Együttes (Budapest)
Budai Ilona (Budapest) - ének
Halmos Béla (Budapest) - hegedű
Sebő Együttes (Budapest)
Csoóri Sándor