Az albumról
Énekesek:
Balog Erzsi (21) 27. 28.
Czégé Lajosné (64) 21.
Csatári József (12) 3.
Csete Juliska (25) 29.
Darók Samu (12) 2.
Deme Lajos (12) 2.
id. Erdős Ferenc (84) 13-17. 20.
Hegyesi Károly (16) 5.
Jámbor János (67) 18. 19.
Katona Józsefné (52) - 26. 33.
Kenyeres Erzsi (23) 7. 30. 31.
Kenyeres Imréné (44) - 6.
özv. Rajos Mihályné (57) - 34.
S. Kenéz Jánosné (67) - 22.
özv. Szabó Ferencné (61) - 8. 9. 23-25. 32.
Tógyer János (56) 10-12.
Válogatásunk Kodály 1916-1917-ben Nagyszalontán gyűjtött, fonográfra vett dalaiból ad közre néhányat a legszebbekből. Az akkor készített felvételek (77 hengeren 123 dal) nagy része ma is megvan és hallgatható. A fonográf-hengerek elkallódtak, (hollétükről sokáig senki, még Kodály sem tudott), Sztanó Pál, az MTA Népzenekutató Csoport stúdióvezető hangmérnöke a 70-es években talált rájuk a Néprajzi Múzeumban, ő végezte a hengerek átírását magnetofonszalagra. A másolatokból egy-egy példány a Kodály Archívumba és a Zenetudományi Intézetbe is került, Németh István végzett a felvételeken lehetséges finomításokat kiadványunk számára.
Arra törekedtünk, hogy a lehetőség szerint sokszínű palettán megjelenjenek olyan ritkaságok is, amelyek a magyar népzene és Kodály életműve szempontjából is jelentősek. Köztük az archívumok anyagában szövegükben-dallamukban olyan egyedülálló darabok, mint pl. a strófikus siratók (32-34.), valamint a híres 17. századi „Rákóczi nóta” dallamcsaládjához tartozó bordal (20.) és „Rákóczi kesergője” (21.). A Kodály Gyermekkarok „Új esztendőt köszöntő” és „Nagyszalontai köszöntő” révén közismertté vált, zeneszerzőt megihlető eredeti felvételei (6, 7.) és a közelmúlt feldolgozásai (Kaláka együttes) révén népszerűvé lett betlehemes (5.) eredeti darabjait is tartalmazza válogatásunk. A játékdalokat (1-4.) megszólaltató gyermekek hangfelvétele üdítően friss. A pásztor-, és betyárdalok rubato előadásmódja (9-19.) ma már eldugottabb vidékeken is hallható. Főként az öreg Erdős Ferenc révén – aki tizenöt évvel az 1848-49-es szabadságharc előtt született, s Kodálynak 84 évesen igen sokat és nagy kedvvel dalolt – jelentős történeti távlatot ölelünk át e lemezzel. A hangfelvételek jóvoltából szinte elénk lépnek a gyűjtés legjelentősebb szereplői, gyerekek, fiatal lányok és menyecskék, idősebb asszonyok és öreg emberek, de a háttérben ott van a gyűjtő is, néha – a névbemondások alkalmával – hallatszik Kodály hangja is.
A válogatás a gyűjtött anyag sokféleségét is igyekszik bemutatni, ezért feszes giusto előadású dalokat, néhány új stílusút (29-31.) is tartalmaz. Jelentős súllyal szerepelnek a balladák (22-27.), melyek egyikéről-másikáról Kodály gyűjtésében számos felvételt és lejegyzést találni, ugyanis különös figyelmet szentelt a népballada versformájának, és „bizonyítékokat” gyűjtött ahhoz, hogy nyomatékosan rámutathasson egyes elméletek tarthatatlanságára. Itt kell hivatkoznunk a lemezzel egy időben megjelent könyvre (Magyar Népköltési Gyűjtemény XV. Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtése. Sajtó alá rendezte és szerk.: Szalay Olga és Rudasné Bajcsay Márta. Budapest, Balassi kiadó, 2001), mely a gyűjtés történetét, hátterét, körülményeit is megvilágítja amellett, hogy az össze föllelhető Kodály-kézirat és forrás ismeretében a teljes anyagot közli. A CD-n megszólaló dalok szövege, ami a kiszűrhetetlen zajok miatt néhol nem (vagy csak nehezen érthető), a könyvben megtalálható. A megjelenő kottaanyag elsősorban Kodály kézirataira támaszkodik, így a hangfelvételeken hangzó, attól különböző dallam- vagy szövegeltéréseket – ha azok a lejegyzéseken nem szerepelnek – nem tartalmazza (csak legfeljebb kivételes esetekben, szerkesztői kiegészítésként). Ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudnivaló az, hogy a Kodály-lejegyzések legnagyobb része a hangfelvétellel szemben a helyszíni megfigyeléseket részesítette előnyben. Egy 1907-es, Bartókhoz írt leveléből idézünk: „A fonográfból [...] sokat azért nem használhatni éppen, mert fonográfba énekelték. Velem is többször megesett, hogy a fonográfba hibásan énekelték be, aminek az igazi formáját többszöri hallás után följegyeztem. ... Szóval kötve hiszek a fonográfnak.” (Documenta Bartókiana 4. 1970. 136.) Kodály ideálja az volt, hogy: „A fonogramm [...] ne forrása, hanem csak illusztrációja legyen a lejegyzésnek.” (Kodály Zoltán hátrahagyott írásai. 2. Szerk.: Vargyas Lajos, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1993. 232.).
A kottától ne azt várjuk tehát, hogy a megszólaló dallam pontról pontra hű tükre minden esetben, mivel az sokkal inkább a dal többszöri elhangzása után Kodály által legtipikusabban ítélt leszűrődése (kivételt képeznek a speciális a felvételről készített végigírt, részletes lejegyzések)!
A teljes nagyszalontai Kodály gyűjtést bemutató könyvhöz csatlakozó, mellékletként – Kodály Zoltánné támogatásával – megjelenő lemez a leírtakat a hangzás élményével gazdagítja, valóságossá teszi, a Kodály gyűjtés történeti, tudományos és filológiai jelentőségét még tovább hangsúlyozza.
