Az albumról
Kísér Szalai Antal és zenekara
Közreműködik:
Szekfű Károly - csello
Farkas Jenő - cimbalom
Fehér László - tárogató
ifj. Sánta Ferenc és cigányzenekara (6, 10)
Zenei rendező: Alföldy Boruss István, Hézser Zoltán (6, 10)
Hangmérnök: Dézsi László, Berényi István (6, 10)
Máté Ottília Nagyváradon született, gyermekkorát ezen a vidéken töltötte, innen ered az itt felcsendülő dalok iránti különleges vonzalma. Turnéiról hazajövet első útja a szülőföldre vezet, nem csak rokonlátogatásra, hanem feltöltődésre is. Dalénekesként Vörös Sári és Lontay Rajner Lászlóné indították el a pályán. Előadóművészi működési engedélyét mégis az operett műfajában kapta, s csak később találta meg igazi kifejezésmódját a "magyar daléneklésben". Több hanglemezen közreműködött, megismerhette hangját az amerikai, kanadai, ausztráliai, afrikai közönség is. Európában szinte nincs olyan ország, ahol ne énekelt volna. Aland szigetén első magyar dalénekesként hónapokig szórakoztatta a hallgatóságot megismertetvén hazája népdalaival és nótáival a távoli közönséget.