Az albumról
Pesovár Ferenc halálának 20. évfordulóján kiadta az Alba Regia Táncegyüttes 2003-ban.
Gyűjtötte: Botos József
Hangfelvétel: Cserta Gábor
Digitális munkák: Bécsi Attila
A felvételek 1997-98-ban készültek Székesfehérváron.
Pesovár Ferenc tánckutató 1930-ban született Herenden. A budapesti Eötvös Lóránc Tudományegyetem Néprajz tanszakán tanult, ahol Ortutay Gyula, Tálasi István, Vajda László, Vargyas Lajos tanították. Egyetemi barátaival és testvérével (Martin György, Andrásfalvy Bertalan, Maácz László, Borbély Jolán és Pesovár Ernő) együtt összegyűjtötték és elvégezték a magyar nyelvterület néptáncainak és népi tánczenéinek tervszerű feltárását.
Pesovár Ferenc a székesfehérvári István Király Múzeum néprajzos munkatársaként a kismesterségekkel, a csákvári fazekassággal, pásztorművészettel valamint néptánc és népzenei gyűjtésekkel foglalkozott. 1958-ban készítette el a Fejér megyei Alap község néptánc-monográfiáját. 1982-ben jelent meg a Béres vagyok, béres (Fejér megyei népzene), majd 1983-ban a Juhait kereső pásztor (Fejér megyei néptáncok) című kötete.
Nevéhez fűződik a "Juhait kereső pásztor" történetének kutatása.
Munkáját folytatva, a történethez kapcsolódó zenés-táncos, elbeszélő pantomimikus játék ismeretéhez, elterjedési képéhez járulunk hozzá néhány újabb gyűjtéssel halálának 20. évfordulóján.
Botos József
Székesfehérvár, 2003. január