Az albumról
Zenészek:
Ceferidisz Vaszilisz - buzuki, tzura, ének
Maskarás Beatrix - ének, gitárok, kanalak, ujjcin
Jakoby Judit - ének, csörgők
Szertaridisz Jannisz - baglama, ének, tubeleki, bongó, claves, ujjcin
Vendég:
Szertaridisz Nikosz - tangóharmonika
A felvételek a B. B. Studio-ban készültek.
Hangmérnök: B. Bíró Zoltán
Előkészítés: Zizi (Art & Design Studio)
Typoézis
Görögország az ókortól napjainkig megőrizte az ember és a zene természetes és szükségszerű kapcsolatát. A mindenki által ismert buzuki-zene, és a laiki musiki (mulatók zenéje), vagyis a városi populáris zene ott él az emberek mindennapjaiban. Egyedülálló, ahogy a balkáni és keleti népek zenéjét és érzékiségét, az európai zenével és intellektussal keverte, megfűszerezve azt az ókori zenei örökséggel és a görög mentalitással.
A történet a századfordulón, Szmirnában, Kis-Ázsia nyüzsgő központjában kezdődött. A kávéházakban török, görög együtt hallgatta a különös hangú énekeseket, akiknek főleg improvizációra építkező dalait szanturi (cimbalom), vagy hegedű kísérte.
1922-ben Kemal Atatürk véres mészárlással vetett véget a békének. A görögök menekülni kényszerültek. Akinek szerencséje volt, fölfért egy hajóra, mely Pireuszba (Athén kikötői negyede) vitte. Több ezer menekült zsúfolódott össze a szegénynegyed bádogviskóiban. Nagy volt a nyomor, mindenki úgy élt, ahogy tudott. A zenészek kávéházakban kezdték játszani egyszerű dalaikat. Lassan kialakult e szubkultúra különleges, új muzsikája, melyet a rebetiszek (csavargó bohémek) maguk alakítottak, formáltak. Később róluk nevezték el a már külön zenei stílusként játszott muzsikát rebetikónak.
A rebetiszek maguk készítették hangszereiket, a dallamvezető, háromhúros buzukit, és a szintén háromhúros, ritmushangszerként használt baglamát, mely a börtönökben raboskodók titkon készített, kistestű hangszere volt. Az összeszokott és egyre ismertebbé váló zenészek állandó helyet kaptak a kávéházakban. Az emberek szívesen hallgatták a keserű, fájdalmas dalokat, melyek helyettük beszéltek nyomorúságos életükről, vágyaikról, érzéseikről. Így született meg vérből és fájdalomból a legszebb görög zene - a rebetiko.
A rebetiko a történelem - egy-egy megbarnult fénykép, egy szubkultúra életének hangos lenyomata. Európa és Amerika legendás, nagy időszakaiban, a húszas, harmincas években "megírta" saját legendáját. A rebetiko egyfajta görög-blues, mely keserédes, panaszosan zengő, édes-bús és szenvedélyes. Mindennapi érzésekről és örök emberi igazságokról beszél. Magában hordozza az újraéledés és az ujjászületés lehetőségét. A rebetiko él, hiszen e zene nagyjainak, a híres zenész-zeneszerzőknek, énekeseknek dalait recsegős bakelitlemezek őrizték meg a ma zenészei és énekesei számára. A rebetiko él egy eldugott kis tavernában, egy athéni buszsofőr dalában.
Újraéled távol Görögországtól itt Budapesten, általunk.