Az albumról
Babrik József - lant (2-11)
Tóth Erzsébet - ének (2, 3, 5, 6, 8, 9, 11)
Camerata Transsylvanica (1)
Búgócsiga együttes (12-15)
Lemezünk egy rövid és hirtelen félbeszakadt művészi pályának, a fiatalon elhunyt Babrik József (1949-1974) alakjának kíván maradandó emléket állítani.
Az erdélyi reneszánsz- és barokk-kori muzsika művelését kezdeményező hangversenyei, rádió - és tévészereplései még életében népszerűvé tették; valóságos régi-zenei lázba hozta hallgatóit.
Nem kisebb elismerés övezte lanttudását, melynek különösen rátermett, országunkban páratlan művelője volt. A régi korok rögtönző prakszisát szerette volna felelveníteni. E technika alkalmazásának első állomását a lemezen általa játszott virág-ének kíséretek jelentették.
Lanttudását és régi-zenei ismereteit Csíky Boldizsár zeneszerző is gyümölcsöztette, "Régi erdélyi énekek és táncok" című kéttételes vonós kamarazenekarra és lantra írt művében (a lantszólót Babrik József játszotta a mű ősbemutatóján). A mű alapjául szolgáló dallamok jó részét az ő megfejtésében használta fel a zeneszerző.
Látszólag más arculatokat viselnek Babrik József saját szerzeményei. Ez abból adódik, hogy nem zárkózott el az ifjúságot mindig legkönnyebben meghódító műfajok elől sem. "Neoreneszánsz dalai - hajdani dalköltészetünk nemes hangvétele és az új, ifjúsági könnyűzene közötti hídépítés kehetősége mellett érvelnek megggyőzően."(László Ferenc, Művelődés 1974. 9. sz.)
A virágénekeket tolmácsoló Tóth Erzsébet dalénekesi hírnevét elsősorban a népdalok hiteles előadásával alapozta meg, melyről állandó fellépései és számos lemez tanúskodik. Repertoárjából nem hiányoznak a virágénekek sem, viszont ezek korhű előadását Babrik fellépte tette először lehetővé. Ezeknek a külön műfajt képviselő daloknak egyszerű és bensőséges előadása újabb bizonyítéka az énekesnő kiművelt vokális technikájának és lírai átékő képességének.
Babrik József szerzeményeit a 70-es évek elején igen nagy népszerűségnek örvendő "Búgócsiga" együttes szólaltatja meg. Deák Endre, Bereczky Gábor, Dobránszky Sándor hiteles tolmácsolását nemcsak a barátot eszményítő érzelmek, hanem a Babrik által legszűkebb baráti körben sugalmazott komoly és alapos műhelymunka sugározza be.
Brandner Nóra