Az albumról
Jánosi együttes:
Jánosi András - hegedű
Bányavári Gábor - kontra, brácsa, gitár
Konkoly Elemér - bőgő, cselló
Közreműködik:
Sebestyén Márta - ének (A1b, 4d, e)
Lázár Katalin - ének (B1b, c, d)
Balogh Kálmán - cimbalom (A1a, 3a, b, c; B1, 2, 3b, f)
Kozák József - duda (A2, b)
Juhász Zoltán - furulya (A4a, b, c, 5b, c)
Székely Levente - hegedű (B3a, b, f)
A Jánosi együttes 1975-ben alakult. Részese annak a több, mint tíz éve indult zenei irányzatnak, melynek legfőbb célkitűzése a magyar, különösen a hangszeres népzene előadói stílusának feltárása. Ez a terület népzenetudományi szempontból is jórészt feldolgozatlan.
Az együttes különösen eredményes munkát végzett a különböző zenei dialektusok jellegzetességeinek kutatása terén.
Ezt a munkát jelen lemez is repzentálja.
1977-ben elnyerték a Népművészet Ifjú Mestere címet. Rendszeresen muzsikálnak táncházakban, táncos műsorokon, klubokban, önálló koncerteket és ismeretterjesztő műsorokat tartanak, valamint színházi előadásokon működnek közre.
Együttesünk 1981. február 2-án mutatta be a Budapesti Egyetemi Színpadon Zene húros hangszerekre... dudára és furulyára című műsorát, melyben Bartók művekben feldolgozott népi dallamok hangzottak el. Lemezünk A oldalának anyagát ezekből válogattuk. Műsorunkhoz Somfai László egy 1971-es cikke adta az inspirációt, ebben a II. Rapszódia egyik dallamát azonosította Bartók kiadatlan rutén gyűjtésének egy darabjával. Ekkor gondoltam először arra, hogy a népi vonós játék tüzetes tanulmányozása során szerzett tapasztalatainkat Bartók aprólékos és pontos lejegyzésének életre keltésével kamatoztassam. Fontosnak tartottam ezt a kísérletet, mert bár Bartók és a népzene kapcsolatát közhelyként szokták emlegetni, a nagyközönség legfeljebb Bartók zenéjét ismerheti, a népzenét semmi esetre sem eléggé ahhoz, hogy a fenti kapcsolat magától értetődő legyen. A Bartók gyűjtötte roppant mennyiségű népi dallamot tartalmazó fonográf-felvételek túlnyomó többsége ugyanis a nagyközönség számára hozzáférhetetlen és - technikai okokból - ma már jórészt élvezhetetlen is. Másrészt, meghallgatva a rapszódiák alapjául szolgáló hegedűs dallamok fonográf-felvételei közül néhányat, feltűnt, hogy a művek mai interpretálásakor az előadók bizonyos fordulatokat népzenei szempontból helytelenül értelmeznek.
Bartók 1928-ban írta rapszódiáit, a hangszeres népzene kutatása pedig csak a háború után kapott nagyobb lendületet. A falusi hegedűsök játéktechnikája tudományosan még ma is feldolgozatlan. Tisztázatlan az egyes régi stílusú táncdallam-fajták előadásában érezhető aszimmetria. De a hangsúlyozás, a díszítéstechnika, a hangszerkezelés és a mindezekben felfedezhető improvizáció kérdése is megválaszolatlan. Bartók mindezeket a még ma is feltáratlan zenei kifejezési eszközöket, előadásbeli finomságokat saját zongorajátékába ötvözte, s ott még akkor is felfedezhető mindez, amikor nem népzenei témájú műveit játssza. Többek között az ilyen, parasztzenészek játékából "átmentett" zenei, előadásbeli sajátságok - melyek a hagyományos kottaírással alig jelölhetők - tették Bartók zongorajátékát annyira egyedivé, újszerűvé, "egzotikussá". Bartók több ezer népi dallamot gyűjtött és jegyzett le. Zeneszerzőként több mint háromszázat dolgozott fel. Zeneszerzői pályáján hosszú ideig nem tulajdonított jelentőséget annak, énekes vagy hangszeres-e az eredeti előadás, s zongorára vagy zenekarra készül-e a feldolgozás. Pályája késői szakaszában írt hegedű-zongora rapszódiái alapjául viszont olyan táncdallamok szolgáltak, melyeket eredetileg is hegedűn játszottak s ezeket a paraszti játékstílus lehetséges megőrzésével kívánta pódiumra állítani.
Jánosi András (1985)
Az együttes feldolgozásai: A1a, 3c, d, 5a, d-g, B
Zenei rendező: Feszler Monika
Hangmérnök: Bohus János