Zsebkendőcske...

Tegnap este kiskertemben jártam.
Zebkendőm a fűben elhagytam.
Gyere kedves, arra kérlek téged,
Hogy azt éjjel együtt kereds vélem.
Zseb-zseb-zsebkendőcske,
Ott maradt a fűben,
Mi ketten is elveszthettük volna,
Ha össze nem ölelkeztünk volna.

Édesanyám újat varr már nékem.
És én megint kertembe mentem.
Hogy keressem hajnalhasadtáig,
Huncut legény, a te karjaidban.
Zseb-zseb-zsebkendőcske,
Ott maradt a fűben,
Mi ketten is elveszthettük volna,
Ha össze nem ölelkeztünk volna.

Hej, kisbojtár, te kedves,
Miért vagy olyan búskomor?
Elveszett tán a nyájad,
Vagy a szíved csüggedt el?

Nem veszett el a nyájam,
Csak a szívem csüggedt el,
Mert elhagyott a kedvesem
Ki mindig híven szeretett.

György-napi esőcske harmatot szemerkélt.
A lányka haraggal vitte az ernyőjét.
Harmat-esőcske hagyd békén őt,
Hogy érjen a búzánk, öntözd a mezőt.

A leány kötözi zöldellő szőlőjét.
A legény utána a szőlő vesszőjét.
Oly nagy a hőség, így szól a legény,
A hűs kunyhóba jer, elférünk ott még.

– Bárhol vagytok, vőlegények,
Tudni szeretném.
Nősülnötök kellene már
Itt az ideje.
– Édesanyám mondja nékem:
Ne vesztegesd napjaidat,
Mondd meg, kihez adjalak.

– Vőlegények, még kevesebb
Vörösbort igyatok.
Házasodnotok kellene
Ifjú lányokkal.
– Pénz nélkül is kapunk
Leánycsókot, így hát
Minek nősüljünk?