Buga Jakab éneke

Mit búsulsz, kenyeres,
midőn semmid sintsen?
Jó az Isten, jót ád,
légy jó reménységben!
Ha nyílik az üdő
majd a gyenge fűven,
hová két szemünk lát,
elbujdosunk ketten.

A farkas bőrömnek
lekopott a szőre,
pókháló palackom
a szegen belépte,
nyargalódzik rajtam
a tetők serege,
mert szennyes az ingem,
nincs, ki fejérítse.

Az lovam lábáról
lehullott a patkó,
aki rajta is van,
az is nem igen jó,
ha nem patkoltatom,
elromlik a jó ló,
ló nélkül pediglen
nékem nem igen jó!

Ez verseket szerzém
keserűségemben,
az nagy ínség miatt
Nógrád vármegyében,
ezerhatszázhatvan és
nyolc esztendőben,
megvervén az Isten
nagy korhelségemben.