Thököly haditanácsa

Lincből hogy érkezék
jó Sebestyén uram,
generálisomnak
mit hozott, hallottam.
Tábor eleiben
hogy adta, ott voltam,
kihez ki mit szólott,
ím, rendben fölírtam.

Thököly
Vitéz kapitányim,
hadnagyim, vajdáim,
szablyával övezett
katona-barátim,
jót, gonoszt egyaránt
szenvedő társaim,
hazánk, s nemzetünkért
vitézlő magyarim!

Minket német császár
mint hív hűségére,
mint kíván viszontag,
lépni törvényünkre,
kegyelmet mely híven
küldött fegyverünkre,
jól emlékezhettek,
vitézek, ezekre.

Engem ajánlással
német nem szelídít,
lépes beszédével
horogra nem kerít.
Szenvedtem, szenvedek
tovább is több jóért,
véletek, vitézek,
harcolok hazámért!

Mostan azért ki-ki
mondja meg tetszését;
egy legyen vagy élet
vagy halál hitünkért,
nyúljunk bosszúálló
fegyverhez hazánkért,
vagy térjünk hazánkban
ígért javainkért?

Seregek
Mint az égszakadás
halmot, hegyet, völgyet,
rettentő szélzúgás
zavar és hat földet,
kegyetlen tábor is
nem vár semmi rendet,
minden, ki kiálthat,
kiált: fegyvert, fegyvert!

Fegyverrel, fegyverrel
köll bosszút állani,
magyarnak fegyverrel
köll veszni vagy nyerni.
Hittel csalattattunk:
nem köll azért hinni,
fegyver fog közöttünk
igazságot tenni!