Számum

Befúj, behord mindent a homok
besöpör, betemet s én félek.
Sehova el nem futhatok,
hogy minaret tetejéről
kiabáljak a szélnek.

A század utolsó jajszava száll
homokviharként száll az idő
tép-szaggat, görcs gyökeret kicibál
oázis fája reccsen mint gyufaszál.

Tenyeremmel a számat görcsösen befogom
elfödözöm szememet.
Nemzetségemet siratom,
szép termő kertjeimet.
Homoktól csikorog torkomban a sírás
behordta a szél
de kitör, magának utat ás
kúszik a homokon,
nyomában vér feketéll.