Jeruzsálemi kertbe van egy cidrusfa
- Műfaj
- imádság
- Etnikum
- magyar
- Település
- Töröcske
- Vármegye
- Somogy
- Tájegység
- Dél-Dunántúl
- Nagytáj
- Dunántúl
- Gyűjtő
- Erdélyi Zsuzsanna
- A felvétel helye
- Töröcske
- A felvétel ideje
- 1973. október 13.
- Feldolgozottság
- adatközlő által előadott
Szöveg
Atyának és Fiúnak és Szentlélekistennek nevibe, ámen.
Jeruzsálemi kertbe van egy cidrufa,
Annak van három lehajtós ága.
Első ág alatt a Jézuska.
(A) bűnöst mögváltotta.
Második ág alatt Szent Anna.
Betegeket gyógyítja,
Csodálatos kezivel a földről (a) nyavalát eltávolít(j)a.
Harmadik ág alatt a Boldogságos Szűz Mária szent fiát siratja.
Piros vérit csolkolja.
Judásnak eladta harminc ezüst pénzé,
Mért nem adta másnak, Máriának, a dicsőült Szent Annának,
a Boldogságos Szűz Máriának?
Hiszen adtam vóna érte ezreket, nem vitték vóna
szenvedségre, Kálvária högyére.
Mikor a haldokló óra elgyün Szent Mihálhoz, Szent Mihál
arkangyallal, Körösztülő Szent Jánossal.
Szöm möglátta, szöm mögverte Jézus Mária szent nevébe.
Embör verte, kalap alú gyütt, kalap alá menjen,
Az Istennek nagyobb ereje, hatalma van, mind aki ezt a
súlos betegöt mögverte.
Asszon verte mög, fejkötő alú gyütt, fejkötő alá mönjön!
Az Istennek nagyobb ereje, hatalma van, mind aki ezt a
súlos betegöt mögverte.
Lán verte mög, pántlika alá gyütt, pántlika alá mönjön!
Az istennek nagyobb ereje, hatalma van, mind aki eztet a
súlyos betegöt mögverte.
Megköszöntötte Gábriel angyal a Boldogságos Szűz Máriát,
En is köszöntelek, szerelmes fiam,
Jöttek az anygalok, az apostolok a magos mönnyből.
Köszöntésödre.
Ezekkel a három szavakkal, ami legerősebb az Úrjézusná
a telles Szent Háromságná,a Boldogságos Szűz Máriáná.
Elindulok a Jézus nevibe.
Három isteni szöméljbe.
Indulok.
Atya Istenébe!
Fiú Istenébe!
Szentháromságegyélőuristenébe!
Napkeleti bölcsek!
Jőjjetek segítségemre, esedezésömre,
Bármilyen súlyos betegség, nyavala távolodjon tőle!
Istennek ereje, hatalma szálljon a földre!
Egek Királya!
Hozzád fordulok, folamodok.
Nyugtassátok ennek a súlyos betegnek a nyavaláját,
Mind ahugyan a Nap az égrű lenyugszik.
Föld szülte fát, fa bimbaját.
Bimbaja virágját.
Szent Anna asszony szülte a Boldogságos Szűz Máriát,
Boldogságos Szűz Mária, édesanyám szülte szerelmes
szentséges szent fiát.
Szent Fia! Távolí(t)sd a nyavaláját!
Se csontjába, se bontjába, semmiféle tetemibe mög ne akadhassék!
Enyomorodott bűnös, lábaidhoz fordulok, Jézus Krisztussal sirok.
Hatalom anyja, Mária! Fordítsad hozzá figyelmedet
e siralomnak völgyében!
Mi Asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szólszólunk!
Engesztelj szent fiadnak, mutass be minket szent fiadnak,
ajánlj minket szent fiadnak!
Názáreti jézus, zsidók királya, veszedelöm forgója!
Szent Isten nagy hatalma.
Nagy Úristen! Könyörögjetök ezön a betegön!
Atyai szeretetödbe, kögyelmedbe.
Ajánlottam testiket, lelkiket, életiket.
Gyógyí(t)sd a betegöket, a sebesülteket!
Fájdalmas testiket, lelkiket, kiket te fájdalomba ejtetté.
Sárgaságba, fogyásba, fejzavarodásba nyughatatlanságba,
hideglelésbe.
Ezen tétményös nyavalától ments meg, Jézusom Krisztusom,
minden veszél(j)től,
Veszedelemtől,
Hörtelen haláltól,
Minden nyavalátul!
Haldokló Jézusom, könyörögj a haldoklókér!
Én kimegyök én ajtómon
Ott látok egy aranyos templomot,
Kivű aranyos belű kögyelmes.
Szolgáltatják a szentmisét a súlyos betegök testiké, lelkiké.
Menjetök, próféták, fekete föld szinére!
Hirdessétek az én számból származott drága imádságot,
Szent Annának, Szent Anna leányának, a Boldogságos
Szűz Máriának!
Én lefekszek én ágyamba,
Testi-lelki koporsóba,
Három angyal feje fölött,
Egyik őrözi, vigyázi,
Harmadik a lelkét vári.
A kakas mögszólal,
Szép Szűz Máriát kiáltja,
Kelj fö, Mária!
Krisztus Urunkat mögfogták,
Vasdárdáva mögdárdázták,
Tövisse mögkoronázták,
Hét csöpp vére elcsöppen(t),
Az angyalok fölszödték,
Krisztus Urunk elejbe vitték,
Krisztus Urunk azt felelte rá,
Ki ezt a hét fő imádságot elmondja,
Hét bűne bocsátatik, a purgátériom tüzre nem vettetik,
Viszöm az Atyám házába,
Az örök dicsőségbe,
Fényös mönnyországba,
Mönnyország közepébe, áme(n).
Imádkoztam az Úrjézus Krisztus szenvedéséé, haláláé,
Ennek a súlyos betegöknek a möggyógyulásáé,
Az Úrjézus Krisztus lészen az orvossa mostantól kezdve
és mindörökkön örökké, áme(n).
Atyám! Haláltól, fájdalomtól nem tudom mögmenteni,
Azt akarnám, hogy a paradicsomba örvendözzön és a szent
angyalokkal zöngedözzön a dicső mönnyországba, áme(n).
Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevébe, áme(n).

Leírás
Öntőimádság