Ugrás a tartalomhoz

Kiment a kis Jézus a szőllőbe

Tóth Andrásné Bajnóczi Margit

Műfaj
imádság
Etnikum
magyar
Település
Zsámbok
Nagytáj
Dunántúl
A felvétel helye
Péliföldszentkereszt
A felvétel ideje
1975. május 3-4.
Feldolgozottság
adatközlő által előadott

Szöveg

Kiment a kis Jézus a szőllőbe,
Lehajtotta szent fejét a szőllővinegére,
Arra ment a Boldogságos Szűz Mária,
Kérdezte: - Mér sírsz, mér rísz kis fiam, kis Jézuskám?
Hogyne sírnék, hogyne rínék, mikor az én szent szömem kivágta
a szőllővinege,
Vérrel borította,
Hályog megfogta,
Termís megtermette.
Ne sírj, ne ríjj!
Majd elmegyünk a Gecimányi-ker(t)be,
Maj szakajtunk háromféle szép virágot,
Vérrű veresset,
Hályogrú fehéret,
Termísrű termettet.
Egyiket az Atyaisten nevébe,
Másikat a Fiúéba,
A harmagyikot a Szentlélekébe,
Igaz Isten igazít,
Bátor Isten bátorít,
Szabad Isten szabadít.
Én kimenyek én ajtómon,
Föltekintek magos mennybe,
Ott látok egy kápolnát,
Kívü aranyos,
Bellű irgalmas,
Ott teszi az Úrjézus az ő szent miséjit,
Három piros vére lecseppent,
Az angyalok odamentek,
Mind egy cseppig főszedtík,
Ólomtányérra öntöttík,
Krisztus Urunk elejibe úgy vittík.
krisztus Urunk erre se nem szólalt, se nem felelt.
Aki ezt a kis imádságot este, reggel elmondja,
Hét halálos bűntől megmenekszik,
Úrjézusnak adom az én lelkemet,
Fekete fődnek pedig az én testemet.

Leírás

Imádkozás hályogra