Én lefekszöm én ágyamba

Én lefekszöm én ágyomba,
Úgy mint testi koporsómba,
Engöm az angyal őrőjzö(n),
Hogy a Sátán távol járjo(n),
Kiált kokas Máriát:
Kelj föl, Mária, édösanyánk,
Mer’ mögfogták a Krisztus Urunkat,
Most feszítik a magos körösztfára.
Dárdávol dárdázzák,
Koronával koronázzák,
Egy csöpp vére csöppenik,
Az angyalok fölszedik,
Káriomba tetetik.
Krisztus Urunk sem szól, sem beszé(l),
Mégis azt mondja:
Ki ezt a szép imádságot este, röggel elmondja,
Hét halálos büne mögbocsáttatik.
(A másik mög:)
Fehér rózsa, Mária,
Minket Jézus találjo(n),
Fejünk fölött áldozik,
Mondom-mondom mondásomban
Bizon’ békét ellenünk.
Sohasem volt jobbnak jobb órája,
Mel(y)ben Krisztus Urunk születött.
A zsidók gerbelása által drága vérét hullajtja,
Egyik mondja másiknak:
Öljed, öljed az embert!
Másik mondja: - Tekin(tsd), tekin(tsd) Szűz Máriát,
Mint kösergé szent fiát!
Fiam, fiam, fényes Jézus,
Halok halálodér’
Köserves kínszenvedésödé’,
Tavasz vira-virada,
Piros hajnal hasada,
Eleveny ostya,
Úristen, nékünk ördög ellenségeink,
El akarának veszteni,
Jöjj be hozzánk, Szentlélek Úristen,
Vidámí(t)sd meg a mi szegén’ lelkünket.
Küvü’ aranyos,
Bellű’ irgalmas,
Abba’ leterítenek egy aranyszőnyegöt,
Azon áll a Jézus Krisztus térdig vérbe’,
- Hát így is mondom, hogy könyékig könnybe’,
mög úgy is mondom, hogy könyv a kezébe’,
hát most akkor melliköt?
E. Zs.: - Ahogy akarja.
- Én nem bánom - E. Zs.: - Igen, aztán? -, neköm mindegy.
E. Zs.: - Nekem is.
- Mer’ én hun így imádkozom, hon úgy.
E. Zs.: - Jó, kedveske.
- Könyékig könnybe’, vagy könyv a kezébe’,
E. Zs.: Aztán, tovább? -
Előtte állanak a próféták,
Azt mondá nékik:
Mér’ nem möntök a fekete föld szinére,
Az én számból származott szent szókat, szent igéket hirdessétök
Ez földön lött emböröknek,
Hogy engömet dicsérjenek és fölmagasztaljanak, amme(n).