Holdvilág-árok
Dobogó Kő együttes, ifj. Jászai László, Taskovics Judit
- Etnikum
- magyar
Szöveg
Holdvilágároknak mélyén,
Avarszagú völgye alján,
Bús-borongós ősznek éjén,
Holdvilágároknak mélyén,
Ifjú áll az apja balján.
Büszke álluk felszegetten,
Fehérlő Hold ragyog rájuk,
Némán állnak mind a ketten,
Büszke álluk felszegetten,
Csillagfényes a ruhájuk.
S szól az apa szelíd hangon:
"Ősök hite ide vonzott,
Lelkem mélyén szunnyad rangom."
Szól az apa szelíd hangon
S szomorún penget egy kobzot.
Régi dallam fájón csendül,
Fáról madár szárnya rebben,
Koboz húrja halkan pendül,
Régi dallam fájón csendül,
Ének szava mellé lebben...
Negyvenen mi jó táltosok
éppen kerek kört ülénk,
Bíbor veres sugarával
búcsúzón int Nap szülénk;
Éjszakai szertartásra
Fohászkodva készülénk,
Negyvenen mi jó táltosok
Éppen kerek kört ülénk.
Égre nézünk, földre nézünk,
Ősi múltba suhanánk;
Mintha vasak csörrenését,
ágreccsenést hallanánk,
Veszélyt érzünk, szemünk villan,
hamar talpra pattanánk.
Égre nézünk, földre nézünk,
Ősi múltba suhanánk.
De addigra körbevesznek
nagy üllőkön vert vasak.
Páncél csillan a holdfényben,
gallyat ver sok-sok sisak.
Jönnek egyre közelednek,
lépteik mily hangosak.
De addigra körbevesznek
nagy üllőkön vert vasak.
Több oldalról ránk zúdulnak
szívükben rút gyűlölet.
Ütnek minket, szúrnak-vágnak,
parancsuk táltost ölet.
Mellünk tépik, vérünk freccsen,
feketít mohás követ.
Több oldalról ránk zúdulnak,
szívükben rút gyűlölet.
Egy menekült meg csak onnan,
társa teste mentette.
Holtra torzult zuhanással
maga alá rejtette.
Így tartotta terhét éjjel,
soha nem felejtette.
Egy menekült meg csak onnan,
társa teste mentette.
Pálcájára rótta a hírt,
éltét ennek szentelte,
Botra vésett történetét a nagyapám meglelte.
Múltat, jelent és a jövőt,
ekkor által ölelte.
Ő is tovább adta a hírt,
éltét ennek szentelte...
S Holdvilágároknak mélyén,
Avarszagú völgye alján,
Bús-borongós ősznek éjén,
Holdvilágároknak mélyén,
Ifjú áll az apja balján.
Büszke álluk felszegetten,
Fehérlő Hold ragyog rájuk,
Némán állnak mind a ketten,
Büszke álluk felszegetten,
Csillagfényes a ruhájuk.
S szól a fiú kemény hangon:
"Mindent értek úgy hiszem,
lelkem mélyén éled rangom"
Szól a fiú kemény hangon:
"A hírt tovább én viszem!"
Avarszagú völgye alján,
Bús-borongós ősznek éjén,
Holdvilágároknak mélyén,
Ifjú áll az apja balján.
Büszke álluk felszegetten,
Fehérlő Hold ragyog rájuk,
Némán állnak mind a ketten,
Büszke álluk felszegetten,
Csillagfényes a ruhájuk.
S szól az apa szelíd hangon:
"Ősök hite ide vonzott,
Lelkem mélyén szunnyad rangom."
Szól az apa szelíd hangon
S szomorún penget egy kobzot.
Régi dallam fájón csendül,
Fáról madár szárnya rebben,
Koboz húrja halkan pendül,
Régi dallam fájón csendül,
Ének szava mellé lebben...
Negyvenen mi jó táltosok
éppen kerek kört ülénk,
Bíbor veres sugarával
búcsúzón int Nap szülénk;
Éjszakai szertartásra
Fohászkodva készülénk,
Negyvenen mi jó táltosok
Éppen kerek kört ülénk.
Égre nézünk, földre nézünk,
Ősi múltba suhanánk;
Mintha vasak csörrenését,
ágreccsenést hallanánk,
Veszélyt érzünk, szemünk villan,
hamar talpra pattanánk.
Égre nézünk, földre nézünk,
Ősi múltba suhanánk.
De addigra körbevesznek
nagy üllőkön vert vasak.
Páncél csillan a holdfényben,
gallyat ver sok-sok sisak.
Jönnek egyre közelednek,
lépteik mily hangosak.
De addigra körbevesznek
nagy üllőkön vert vasak.
Több oldalról ránk zúdulnak
szívükben rút gyűlölet.
Ütnek minket, szúrnak-vágnak,
parancsuk táltost ölet.
Mellünk tépik, vérünk freccsen,
feketít mohás követ.
Több oldalról ránk zúdulnak,
szívükben rút gyűlölet.
Egy menekült meg csak onnan,
társa teste mentette.
Holtra torzult zuhanással
maga alá rejtette.
Így tartotta terhét éjjel,
soha nem felejtette.
Egy menekült meg csak onnan,
társa teste mentette.
Pálcájára rótta a hírt,
éltét ennek szentelte,
Botra vésett történetét a nagyapám meglelte.
Múltat, jelent és a jövőt,
ekkor által ölelte.
Ő is tovább adta a hírt,
éltét ennek szentelte...
S Holdvilágároknak mélyén,
Avarszagú völgye alján,
Bús-borongós ősznek éjén,
Holdvilágároknak mélyén,
Ifjú áll az apja balján.
Büszke álluk felszegetten,
Fehérlő Hold ragyog rájuk,
Némán állnak mind a ketten,
Büszke álluk felszegetten,
Csillagfényes a ruhájuk.
S szól a fiú kemény hangon:
"Mindent értek úgy hiszem,
lelkem mélyén éled rangom"
Szól a fiú kemény hangon:
"A hírt tovább én viszem!"