Ellőtték a jobb karomat, folyik piros vérem

Ellőtték a jobb karomat, folyik piros vérem,
nincsen nékem édesanyám, ki bekösse nékem.
Gyere, kisangyalom, kösd be sebeimet,
s gyógyítsd meg a bánatos szívemet!

Odakinn a Kárpátokban dörögnek az ágyúk,
szegény magyar honvédeknek elfagyott a lábuk.
Nincsen, aki megsajnálja, csak az a sok
apró gyerek odahaza várja.

Azt üzenték Szerbiából, csata akar lenni,
készülnek a magyar bakák, el is fognak menni.
Szólnak az ágyúk, a gépfegyverek,
mégsem jön a kapitányunk.
Meggyilkolták a trónörökösünket,
azért bosszút állunk.

Írtam én már a babámnak levelet,
messze-messze Csongrádra,
mégsem jött rá, mégsem jött rá felelet a
debreceni laktanyába.

Százhúsz kis nap, de sok az, míg letelik,
mindig várom én a rózsám levelit.
Édes rózsám, ne várass már hiába a
Péterfia laktanyába.

A ládámon, a ládámon, sejehaj,
ott a tinta, toll, papíros.
A babámnak, a babámnak, sejehaj,
tábori levelet írok.

Írok neki olyan könnyes levelet,
ha a szíve kőből van is, megreped.
Édes rózsám, ne várass már hiába a
vörös muszkák országába.