Hull az eső, sejehaj

Hull az eső, sejehaj,
erdei virágra.
Magyar honvéd, sejehaj,
bársony barna homlokára.

Erdő, mező ázik,
szegény honvéd fázik.
Húzd meg, pajtás, sejehaj,
mert még elázunk hazáig!

Szél viszi messze a fellegeket,
mögöttük lángol az ég.
Nyújtsd ki édes a kis kezedet,
ki tudja, látlak-e még!

Ki tudja, ölel-e a két karom,
ki tudja, csókol-e szád, galambom!
Ki tudja, mely napon, mely hajnalon
indul az ezred tovább.