Hajnalcsillag fenn az égen

Hajnalcsillag fenn az égen, a pázsiton meghasad a hajnal,
Ütközetben áll az ezred, a katonák sebesülnek, halnak.
Valahol az orosz fronton húzódik egy magyar lövészárok,
Harci zajban rád gondolok, tőled rózsás leveleket várok.

Mint hiába ábrándozok, a posta sem hoz levelet tőled,
Azt hallottam, hűtlen lettél, azt sem mondod, a jó Isten véled.
Ne is jussak az eszedbe, ott járok, hol dicsőséget vívnak,
Ha meghalok, a síromon vértől piros virágocskák nyílnak.

Meghagyom egy bajtársamnak, ha meghalok, szakítson egy szálat,
Küldje el egy kis faluba, annak a szép, csinos barna lánynak,
Hogy amikor az a másik ölébe ül, s kacag a szemébe,
Akkor is a vértől piros virágocska jusson az eszébe.

A levelet, amit küldtél, megkapod a zubbonyom zsebében,
Lehet, hogy egy kicsit véres a levélnek két halovány széle,
Amelyikben azt írod, hogy jöjjek haza, félsz egyedül élni.
De szeretnék hazamenni, kis szobádban véled beszélgetni.

Nem megyek én többé haza, ölelni és csókolni a szádat,
Felejtsd el a velem töltött, holdvilágos nyári éjszakákat,
Felejtsd el az ölelésem, csókjaimat, arcom mosolygását,
Valahol az orosz fronton bajtársaim a síromat ássák.