Mars, csárdás és bukós Galgamentéről

Mikor megy a legény októberba’ katonának,
Azt mondja a lánynak: szíved oda ne add másnak!
Mer’ az árva szívem tieddel van egybezárva,
Ha odaadod másnak, szívem meghasad utána!

Rétest ettem, megégette a számat,
Más öleli az én kedves babámat,
Más öleli, másnak ül az ölébe,
Más kacsingat világoskék szemébe.

Szép a páva, mer’ aranyos a tolla,
Most vagyok a szeretőmmel haragba’,
Azt is tudom, miér’ van a haragja,
Mer’ az anyja gazdagabbat akarna!

Pirosbagi bíró szőlőjébe’,
Megérett a ropogós cseresznye,
Olyan piros, mint a lecseppent vér,
Meghalok a régi szeretőmért.

Olyan legény akar hozzám járni,
Ki az ajtót nem tudja bezárni,
Megtanulja, lesz még rá ideje,
Három évig leszek szeretője.
Három évig leszek szeretője,
Azután meg a kedves felesége.

Haj, haja, kukorica haja,
Ezt a legényt töri a nyavalya.
Töri, töri, de hiába töri,
A babája úgysem leszek néki.

Tanyán, tanyán, tanyán a lakásom,
A rózsámat, jaj, de ritkán látom,
Pedig annak büszke a járása,
Lassan megyen, hogy mindenki lássa!