Gyimesi táncdallamok

Add fel Isten azt a napot,
Hogy süsse fel a harmatot!

A harmatot a földekről,
A bánatot a bús szívemről.

Én Istenem hogy lehessen,
Szemes vakot hogy szeressen?

Felsőlokon learatták az árpát,
Elvágták a kis pacsirta jobb szárnyát,
Kis pacsirta búsul a jobb szárnyáért,
Én is búsulok a régi babámért.

Kis pacsirta leszáll, felszáll, szépen szól,
Haragszik rám az én rózsám, mert nem szól,
Ha haragszik, nem tehetek én róla,
Nem lehetek sem tulipán, sem rózsa.

Aj, Istenem add nekem, aj, Istenem add nekem,
Aj, Istenem add nekem, mert igazán szeretem,
Mert ha nékem nem adod, felakasztom magamat,
Bizony Isten, felakasztom magamat!

Jaj, Istenem este van, jaj, Istenem este van,
Jaj, Istenem este van, az én rózsám messze van,
A gyűrűm is nála van, víg örömöm benne van,
Víg örömöm, bizony Isten, benne van.

Az ajtóig, meg vissza, az ajtóig, meg vissza,
Az ajtóig, meg vissza, a gyűrűmet add vissza,
Mert ha vissza nem adod, megcsípem az ajakod,
Bizony Isten, megcsípem az ajakod.

Este nálunk úgy köszönnek:
Adjon Isten engem Kendnek!
De én aztat úgy fogadom:
Kendé vagyok, nem tagadom!

Feljött a nap, tisztulásra, indulni kell más szállásra,
Más szálláson meg kell állni, ott új szokást kell tanulni!