Héj, héj, tulipánt (Bartók Béla nagymegyeri gyűjtéséből)

Héj, héj, tulipánt, jössz te pilla, lutyipánt, Fodormenta, zsálya.
Teljes szekfű, szarkaláb, levendula gyökere, Szeretőm öröme.

Héj, héj, mit tegyek, Pozsony alá hogy menjek, Ott egyedül éljek?
a szeretőm elhagyott, a szívibül kizárott, Egy kis bolondságér.

Hervedj, rózsám, hervadj, Mer az enyim nem vagy,
Ha az enyim volnál, Különbet nyilonnál.

Nem vagy legény, nem vagy, Nem mersz megcsókúnyi,
Talán azt gondúlod, Nem tom visszaadnyi.

Vissza tudom adnyi, Meg tudlak csókúnyi,
Szép piros hajnalba Meg foglak csókúnyi.

Naszvadi csuszkó, haluska, Gyere ki szívem Juliska,
Gyere ki szívem féllábbol, Ne gondolj széles világgol.

Megért kalászt aratni kell, anyányi lányt szeretni kell,
Hogy édes legyen a szája, Csókot kell hullatni rája.

Öreganyád igen jó, Télen csikó, nyáron ló,
Ha felül a tűzhelyre, Onnan mondják: ne ló, ne!

Kivezetem a gyöpre, Szántok rajta egyesbe,
Adok neki pozdorját, Hadd múlassa ki magát.

Szerdahelyi gombkötő, Ehetnél-e, vagy mi kő?
Nem ehetnék, nem is kő, Tudja fene, hogy mi kő!

Párta, párta, feneette párta,
Hogy a ménkű régen meg nem vágta.
Elszaggattam tizenhárom pártát,
Fene látta a gatyának szárát.

Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt,
Úgy tetszik, hogy máskor is voltunk itt.
Mulassunk hát egy vagy két óráig,
Végbúcsúnkat míg ki nem adják itt.