Báthori András, az erdélyi fejedelem emlékezetére (részlet)

Ama híres Báthori házból
Születtem, nagy és fényes ágból,
Bíbor, bársony, selyem fedeztek,
Széltől, s napfénytől is őriztek.

Hogy lelkemet ártatlanságba­
Megtarthatnám és tisztaságba­,
A Krisztus hív szolgálatjára,
Felkenettem a szent papságra.

Hamar engem írtak Rómába,
Kardinálok sarkos rangjába,
Fejedelme Erdélynek lettem,
Lépésim itt mily gyorsan tettem.

Nem valék még igen sok idős,
Hogy csak harminchárom esztendős,
Életem legszebb virágjába­
Örül halál, mint prédájába­.

Ó váratlan szomorú óra,
Nem adsz időt e földi jóra,
Rám köszöntéd halál poharát,
És megvetted éltem határát.

András kardinál
Erdély fejedelme
Éltét itt végezte,
Végső veszedelme.

Tulajdoníttatik
Nagy Kristály Andrásnak,
Mikor egy híja volt
Az ezerhatszáznak.

Azután tizenhét
S kétszáz esztendőkkel
Tétetett egy kereszt,
Hogy lenne örök jel.