Mátyás király és Alencsica

Mátyás királymegesküdött, Alenkával frigyet kötött.
Szépséges ifjú hajadon az új magyar királyasszony.
Elég keveset élt vele, csak három kurta éjjele.
Negyednap hírt hoz egy madár: Talpra magyar! Fegyverbe szállj!
Lent a dunai végeken a török ordas megjelent.
...Ha bánkodnál, búsonganál, álmatlanul virrasztanál:
Számlálgasd aranyaimat, őrizzed kőváraimat!
Ne járj a kertben... Kard zörög a bokrok közt, s megejtenek csalafinta törökök!

Nyeregbe szökken, s gyors lován kinyargal vára kapuján,
Le a dunai végekre, magyar őrvidékekre.
mások földjét barangolod, magadét hanyagolod!
Magad portáján nézz körül: királynéd fogságba került!
Portyán török haramiák elrabolták Alencsicát.

Mátyás ingerülten felel: Tudod, kivel incselkedel?
Ne kísérts! Ne kötödj velem, mert előkapom fegyverem!
Háznépe mind eléje gyűl, komorna legeslegelül.
Mind kesereg, mind bánkódik, jajveszékül, sopánkodik.
Csak a király nem kesereg, Ne féljetek, Jó emberek!
Harmadnapra visszahozom váramaba királyné asszonyom.
Lábújjhegyig levetkőzik, török gúnyába öltözik.
Övéről görbe kard ragyog, kardján piros bojt, szalagok.
Mint szélvész, villám, mint vihar jár föl-alá gondjaival.
Legtüzesebb fehér lovát kiszemeli, vezetteti,
S menten meg is nyergelteti.
Csattog a patkó, száll, röpül a szikra-por körös-körül.

A sárga asztalnál megáll, s így szólal meg Mátyás király:
Mondjadsza, érdemes basa, egy forduló hány pénzbe áll?
Ez arany Mátyás verete! Ismeri nagyja-gyereke!
Mátyás merészen így felelt: Színigazat mondok neked,
Minap megöltem a királyt, s elszedtem minden aranyát...
...Hé, hegedősök, kobzosok!! Egy ropogosat húzzatok!

S a lányokból Alencsicát választja párjául magát.
Egybekarolnak nyájasan, s míg körbe lejtenek párosan,
Megkérdezi: Ismersz-e hát? Dicső hitvesm! Vártalak!
Reméltelek, kívántalak! Látod, köröttem hány bolond
Berzenkedik, becéz, tolong! Értem csorgatják nyálukat. Most töröljék szakállukat!
S a basához fordul újfennen: Szabad etőle búcsút vennem?
- Szabad, szabad! Hisz láűtjuk azt, jámbor hodzsa vagy, nem paraszt!
Megkapja fehér karjait, ŰMerészen egyet kanayrít vele, lovára ülteti.
Aztán mint sebes madátr, a Száva felé szökteti.
Kardpengéjén kígyó sziszeg, hegyéből tűzláng sistereg,
Jaj anna, aki közelébe kerül az üldözés hevébe!
Egymásra néz a sok török s nyomukba, mint az ördögök.

Mátyás mögött, Mátyás körül török holtetstek halma gyűl...
Tovavágtatnak, s mihamar felcsillanik a Szávapart.
Beleveti habjaiba magát a nemes paripa.
Meg-megrázkodik, megnyerít, ismeri drága terheit.
Mátyást a dícső nagy királyt, s királynéját, Alencsicát, kisazbadított asszonyát...

Antonio Bonfini Mátyás király udvari költője így emlékezik Mátyás királyra:
Szép fejedelmi lakodban az ércszobornak fénye,
Tükrözi nagy Corvin, messzire lángeszedet,
És ki oly sokszor nyertél csatán diadalmat,
Érc, márvány és könyv nem hagy enyészni soha!