Epilógusként

Kis-Küküllő mellet
egy szép drága madár lakik.
Kinek párja e világon
ritkán találtatik.
Angyali termetű,
szégyen tekintetű,
szép páva járású,
gerlice szólású,
Vénusz mosolygású.

Sem éjjelem, sem nappalom
nem esik kedvemre,
Sem ebédem, sem vacsorám,
nincsen örömömre.
Egész nap búsúlok,
éjjel gondolkozok,
Hogy mitévő legyek,
hogy jó társat vegyek,
kivel holtig éljek.

Ha aztat a madarat
kezemhez foghatnám,
Minden búmat, bánatimat
szívemről leraknám,
jól tudom magamról,
nem kérdem senkitől,
Hogy nincs nagyobb rabság,
nagyobb szomorúság,
Mint a magányosság.