Fordulj kedves lovam

fordulj kedves lovam napszentület felé
úgyse jövünk többet soha visszafelé
messze földre megyek elbujdosok innet
szép szülőhazámat nem látom meg többet

fújd el jó szél fújd el hosszú útnak porát
hosszú útnak porát fakó lovam nyomát
jó ló volt a fakó jó a viselete
áldja meg az isten aki felnevelte

porladozik csontja fekete főd nyomja
az én bús szívem is csak a bú rongálja
árva vagyok árva mint réten a tarló
kinek ékességét elvette a sarló

az idegen földön olyan beteg vagyok
szomszédim házáig alig elámbolygok
szomszédim azt mondják talán meg is halok
én is azt gondolom meg sem is maradok

idegen országban idegen emberek
járok az utcákon senkit nem ismerek
szólanék hozzájuk de ők nem értenek
ezen az én szívem de nagyon kesereg

nihol kerekedik egy fekete felhő
az alatt repül el egy fekete holló
állj meg holló állj meg hogy izenjek tőled
apámnak anyámnak szívbéli mátkámnak

ha kérdik hol vagyok monjad hogy rab vagyok
a török császárnál talpig vasba vagyok
megunta két lábam vasakat rengetni
megunta két kezem hírharangot húzni

rab vagyok rab vagyok szabadulást várok
csak az isten tudja mikor szabadulok
elapadt két szemem a nagy sötétségbe
elhervadt két orcám keserűségbe

jaj de búsan harangoznak
talán az én galambomnak
most viszik a temetőbe
el sem búcsúzhattam tőle

bárcsak addig el ne vinnék
amíg innet oda mennék
koporsójára borulnék
jaj de keservesen sírnék

sirass borulj koporsómra
hallgassál utolsó szómra
vessél egy-két kapa földet
talán megérdemlem tőled