Kóródi csárdás
- Előadásmód
- zenekar
- Etnikum
- magyar
- Település
- Debrecen
- Vármegye
- Hajdú
- Tájegység
- Hajdúság
- Nagytáj
- Alföld
- Gyűjtő
- Lajtha László
- A felvétel helye
- Magyar Rádió Stúdiója
- A felvétel ideje
- 1953.06.02.
- Archívumi szám
- Gr181Ab
- Hossz
- 0:47
- Feldolgozottság
- adatközlő által előadott
Leírás
Kóródi csárdás
Kórodi műsorán szerepelt ez a csárdás. Azzal került tovább a debreceni prímásokhoz. Kórodi a jelenlevő cigányok szerint valami kis dunántúli faluban született, állítólag Nagyváradon is játszott. Keresztnevét, működési körét nem ismerik. Maguk között az idősebbek (ma 60 évesek) csárdáskirálynak, vagy ördögcsárdásnak nevezték, mert ő tudta a legtöbb magyar csárdást. Kórodi fia átjött Debrecenbe, a Bikában játszotta apja műsorát. Bordás játszott vele kb. 20 évvel ezelőtt. Az öreg Kórodi 80 év körül volt akkortájt.