Ugrás a tartalomhoz

Ma hajnali szellő fújván ablakimba

Szép Antal

Előadásmód
ének
Etnikum
magyar
Település
Bozzai
Vármegye
Vas
Nagytáj
Dunántúl
A felvétel ideje
1968
Archívumi szám
AP 6643c
Hossz
1:20
Feldolgozottság
adatközlő által előadott

Szöveg

Összebeszélgettünk hárman: gyere, elmenjünk Jánost köszönteni! Elmentünk a János ajtajához és azt mondtuk: Szabad-e Jánost köszönteni? Azt felelték bentről, hogy szabad. Akkor elkezdtük:

1. Ma hajnali szellő fújván ablakimba
Időt nem engedett azért az álomra,
Hogy őt fölserkentse, mert ő lelke várja,
Dicső neve napját nagy örömmel várja.

2. Rendszerint örülnek szentek, vigadoznak,
Az ő ünnepüket nagy örömmel várják,
Hogy a keresztények mindnyájan kiáltsák,
Szenteket tisztelik és fölmagasztalják.

3. Kedves János uram, még egyszer azt mondom:
Éltesse az Isten, szívemből kívánom!
Mint ékes rózsaszál a virágoskertben,
Virágozzék ő is a szentek seregében!

Adja Isten, több János neve napját is megérhessük,
Erővel, egészséggel eltölthessük!
Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Leírás

Bozzai (Dunántúl), Szép Antal (73 éves). Gyűjtötte Békefi Antal, 1968. AP 6643c.