Ugrás a tartalomhoz

Mátkaság

Csík zenekar

Előadásmód
ének, hegedű, brácsa, bőgő
Etnikum
magyar
Település
Buza
Nagytáj
Erdély
A felvétel helye
Ethnic Stúdió, Budapest
A felvétel ideje
2004
Hossz
6:35
Feldolgozottság
az eredetihez közeli módon előadott

Szövegek

Ne bánd édes virágom

Ne bánd édes virágom,
Hogy így élem világom!
Éljed te is, nem bánom,
Tiszta szívből kívánom!
Tiszta szívből, szeretetből,
Éljél te is jókedvedből!

Fölszántatom a buzai nagy utcát

Fölszántatom a buzai nagy utcát,
S vetek bele piros pünkösdi rózsát.
Én bevetem magamat piros rózsának,
Aki szeret, szakítson le magának.

Azt a gyűrűt, amit adtam, add vissza!
Mert miköztünk a szerelem nem tiszta.
Jaj, én édes Istenem, hogy adjam vissza?
Nem volt arany, rég megette a rozsda.

Hegyek alján folydogál el a Tisza,
S a szívemet nagy bánat szomorítja,
S a szívemről le sem múlik a bánat,
Míg csak párja nem leszek a babámnak.

Ez a kicsi legényke

Ez a kicsi legényke,
Fekete szemöldöke,
Fekete szem, piros orca,
Nem minden legény hordozza.
Piros orca, fekete szem,
Az engem a földbe teszen.

Kertem alatt foly el a víz,
Barna legény bennem ne bízz!
Ha bízol is, csak úgy bízzál,
Szeretőről gondoskodjál!