Micike rózsát szed...

Micike rózsát szed virágoskertjében.
Arra megy a legény és így kéri őt:
Köss nékem rózsákból bokrétát,
s akkor örökre az enyém leszel.

Sok szép rózsát szedtem,
össze hogyan kössem?
Pántlikáért megyek, bokrétát úgy kötök.
Alkonyatkor jöjj érte, kedvesem.

Azt hallottam
első szerelmemről,
hogy más legényt választott,
s vélem már nem törődik.

Ha nem akarsz elhagyni
köss nékem bokrétát,
hogy mindenki lássa,
te vagy az én szívem választottja.

Örvend, örvend a szívem,
hogy éjjel, nappal
szerelmes sziveink közt
két galamb üldögél.

Ott lent a völgyben
szellő csendesedik.
AZ én szép virágom
szirma szomorodik.
Ez a szép virágszál
olyan fehéren nyílt,
amilyet én eddig
sohasem láttam még.

Szívemből szerettem
azt a virágszálat.
Ékesíteni magamat
véle kívántam.
Azt mondja nékem
nagyon szomorúan:
Sohase feledd,
holnap már biztosan
elhagysz te engemet.

Híven szerettem
és reménykedtem.
Bánatomban sok
könnyet hullattam.
Legszebbik szerelmem
elmúlt már réges-rég,
dombok közt a kedves,
a földbe pihenni tért.

Az éjjel sétáltam
a széles utcában.
Betértem az én
édes rózsámhoz.
A rózsa engemet
vidáman fogadott,
szíves-örömest
nékem ajtót nyitott.

Sötét az éjszaka,
köszöntelek rózsám.
Tárjad ki a szíved,
nézzél kedvesedre.
Szerelemtől lángol
a sötét éjszakában,
a keskeny ösvényen,
amikor hozzád jő.

Édesem, kedvesem,
imádott szerelmem.
Első már az óra
amikor boldog lész,
amikor örömmel
viszlek hajlékomba,
hol éltünk minden napja
boldogságban telik.