Az albumról
A lemez az egykori bukovinai székelyek, Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva népének népének Istentől megáldott karácsonyi ünnepeit idézi meg népénekek, szokásdalok, verses köszöntők, mondák, népszokás részletek segítségével. A megszólaló népköltészeti alkotások erejével az Istengyermek világrajövetelének csodálatos eseményeit ragyogtatja fel.
A 16-17. századi, adventi népénekek, az Ó fényességes szép hajnal, a Mikor Máriához kezdetű ének, a négyhetes, böjtöléssel, hajnali misékkel, gyónással, áldozással megszentelt, istenváró napok szépségét jelenítik meg.
Megszólalnak Jézus születését üdvözlő népénekek, köszöntők, a Paradicsomolás, (a legkisebbek köszöntő népszokása) a leányok, legények ablakok alatt elzengett énekei, a csodálatos erdélyi típusú betlehemes játék részletei.
Felhangzanak a Szent István, Szent János, az Aprószentek, az újesztendő napjához kötődő szokásdalok, verses köszöntők, a fenyő, illetve a karácsonyfa, viszonylag új teremtésmondája, a Szent család egyiptomi menekülésének legendája.
Sebestyén István a lemez előadója, nagytehetségű, bukovinai székely mivoltában is, istenhitében is hiteles népművész. Az Andrásfalváról 1945-ben a völgységi Kakasdra települt, hagyományőrző székely család fia, már gyermekként is kiemelkedő énekes volt. Nem véletlen, hogy az 1966-ban, a falujában gyűjtő néprajzosok látókörébe került. Megrendítő és felemelő élmény hallani, ahogy a tizenegy éves fiú édesanyjával, a betlehemes játék Angyal és Mária szerepét énekli.
Hallható a lemezen a pásztorok táncának gyönyörű furulya dallama, de felhangzik az új haza, a mostani lakóhely, Kakasd templomának Isten dicséretét zengő, imára hívó harangszava is.
Kóka Rozália, a Népművészet Mestere
A felvételek 2006. szeptemberében készültek Kakasdon.
A 6., 13., 14., 15., és 23. számok 1966-ban készült kakasdi archív felvételeket tartalmaznak, melyeken a gyermek Sebestyén István és édesanyja, Sebestyén Antalné Molnár Márta, valamint Farkas István és Mátyás László hangja hallható. A felvételek közreadásáért köszönet illeti a Zenetudományi Intézetet.
Hangmérnök: Gál József