Az albumról
Közreműködik:
Pál István - duda (2a, b, 13a), ének (2b, 12, 13b)
Dsupin Pál - duda 1, 2b, 5, 13a), furulya (4, 6), ének (13b)
Istvánfi Balázs - duda (2b, 11, 13a), ének (1, 13b)
Juhász Zoltán - duda (2b, 3, 7, 9, 13a, b), furulya (4, 6, 12), ének (1)
Sáringer Kálmán - furulya (4, 6), ének (1)
Koncz Gergely - hegedű (3)
Fábián Éva, Horváti Kata, Juhász Katalin, Kristály Ágnes - ének (3, 9, 13b)
Fábián Éva és tanítványai: Bényei Csenge, Damásdi Szilvia, Komáromi Bori, Kosztik Anett, Tóth Bernadett, Strasser Anett, Vagyoczky Györgyi - ének (8)
Berecz András - ének (1, 3, 6)
Agócs Gergely - ének (1, 3, 10, 13b), furulya (12)
Szabó Zoltán - ének (1)
Hangmérnök: Szalai László
Digitális utómunka: Honéczy Zoltán
Zenei rendező: Kelemen László
Műszaki szerkesztő: Szilasi Marianne
Fordította: Sue Foy
Grafika: Kaszta Mónika
A felvételek a Fonó Budai Zeneházban készültek, 2000-ben.
"Mit akarsz – támadt a tüzes fekete bika a juhászra karácsony éjfelén, a keresztúton. – Jó dudás akarok lenni – felelt bátran a juhász. – Az leszel, de a lelked a mienk – mondta az ördög, mert ő volt a tüzes bika, és elment."
Azóta ott szól a duda a legelőn, a lakodalomban, kocsmában és keresztelőn, a törvényt nem ismerő farsangi bálban és a törvény születését ünneplő éjféli misén. "Első musicajon az bordó síp, avagy duda is..." – írja a krónikás a XVII. század magyarjairól.
Dudazene szól ezen a lemezen is. A hagyomány utolsó képviselője, a 81 éves juhász, Pál István és három tanítványa – Dsupin Pál, Istvánfi Balázs és Juhász Zoltán – szeretné megmutatni, milyen is ez az ördögtől kivívott, mégis az ember szolgálatába állított zene, milyen ez a hangszer, amelynek ősét minden bizonnyal még keletről hoztuk magunkkal.
A magyar duda rokonát fedezhetjük fel a volga-vidéki marik hangszerében, a VI. századtól hazánk földjén élő avarok csontsípjaiban, de a velünk együtt élő erdélyi románok, szlovákok, gorálok, horvátok, szerbek dudáiban is. A mai magyar duda megőrizte keleti ősének kettős "sípszárát". Sípjai is ahhoz hasonlóan egynyelves nádsípok. A sípszár egyik ágán, a "dallamsípon" oktáv terjedelmű hangsor játszható. A másik á g– a "kontrasíp" – a dallam alaphangját és az attól kvarttal mélyebb kísérőhangot váltogatja. A harmadik szólamot a "bordósíp" adja, folyamatosan zúgó mély hangjával. Talán mondani sem kell, hogy mindehhez a fából készült "duda-szerszámhoz" az első bőrtömlőt az ördög kutyájáról nyúzták le a vakmerő régi pásztorok. A "dudafejet", a sípszárat a bőrhöz csatlakoztató fatőkét is az ördög faragta először kecskefej formára.
Sajátos a magyar dudán megszólaló zene is – dudanóták, kanász-táncok, motivikus duda-cifrák, pásztornóták, betyárnóták valók dudára. Régi karácsonyi énekeinket is ez a hangszer kísérte a betlehemes játékban és az éjféli misén – dallamukban ezért erős a dudazene hatása. Ugyanezt a duda-hatást érezzük a nyári napforduló ünnepének, a virágos Szent János-napi tűzugrásnak énekeiben, de a téli napfordulót ünneplő dozmati regösének dallamában is.
A tűzugrás szertartása a tűzgyújtással kezdődik ("tüzét megrakatja..."), majd a három jelkép-virág tűzbe dobásával folytatódik. "Virágom, véled elmegyek, virágom, tőleg el sem maradok" – éneklik a lányok "vetélytársaiknak", a kenyér, a bor és a szerelem virágainak, mintha csak velük égnének el a tűzben. Ezután, a tűz átugrálásakor hangzik el a párosító ének ("meggyullandó..."), majd a tüzet elhagyó, elaltató, Máriát, bölcsőt, Magyarországot idéző dal. Az utolsó nóta ismét a búzáról és a kenyérről – a Napról és Jézusról – emlékezik meg. Hosszú, mint a szentiváni ének – tartja a mondás, méltán, hiszen maga a rítus is hosszú.
A regösénekben lejátszódó esemény, Szent István és a csodaszarvas találkozása a vízparton éppen a téli napforduló idején játszódik le az égbolton is. A vadászó nyilas, a "halastó állásnak" megfelelő Vízöntő és a szarvas állatot jelképező Bak jegyei követik egymást ebben az időszakban.
Dudazene nemcsak dudán szólhat – "dudásan" lehet dalolni, furulyázni, hegedülni is. Sok helyen, ahol a XX. században már nem akadtak dudásra a kutatók, más hangszerek játékmódjában, illetve a dallamokban, az éneklés módjában fedezték fel a dudászenét. A legerősebben a Felföld őrizte meg ezt a régi hagyományt. Mi is ennel a vidéknek a zenéjét mutatjuk be – Pál István és pásztor őseinek nógrádi örökségét, valamint a Szigetköztől Borsodig húzódó vidék régi dudásainak fonográfon, magnetofonszalagon megörökített, általunk újjáélesztett hagyományát.
Juhász Zoltán
