Dűljön le a botfalvi vár! / Megyek az úton lefelé / Édesanyám, mondanék én valamit

Dűljön le a botfalvi vár!
S hulljon le róla a rézzár!

Hogy a sok magyar legények
Szabadúljanak szegények.

Csi­ren-csattan a vasajtó,
Talán gyűn a tömlöctartó.

Vizitálják a vasamat,
Mégsem szánják rabságomat.

Lovam eszik zabot s szénát,
Én a vármegye komiszát,

Dűljön le a botfalvi vár!
Hulljon le róla a rézzár!

Megyek az úton lefelé,
Senki se mondja: gyere bé.

Csak a galambom a régi:
Gyere bé, rózsám, gyere bé!

Megérem még azt az időt,
Sírva mégy el házam előtt.

Megöleled kapum fáját,
Úgy siratod a gazdáját!

Búcsúzásod rövid legyen!
Bús szívembe­ kárt ne tegyen!

Annyi a bú a szívemen,
Kétrét hajlik az egeken.

Ha még egyet hajlott volna,
Szívem kettéhasadt volna.

Édesanyám, mondanék én valamit,
Gombolja ki piros lájbim elejét!

Nézze meg, hogy mi bántja a szívemet,
Elrabolták tőlem a szeretőmet!

Elrabolták, vagy az Isten elvette,
Annak adta, aki megérdemelte!

Édesanyám, ha megúntál tartani,
Vígy­ el engem a vásárba eladni!

Adjál oda a legelső kérőmnek,
Ha nem adtál a régi szeretőmnek!

Édes rózsám, ha megúntál szeretni,
Szabad néked más szeretőt keresni!

Adjon sz ég szebbet s jobbat nálamnál!
Nékem pedig csak olyant, mint te voltál!