Az albumról
Közreműködik:
Karsai Zsigmond - ének (A/2)
Székely Zsigmond - ének (B/2)
Tátika énekegyüttes (B/4):
Andó Beáta, Izsák Katalin, Kenderesi Andrea, Kovács Katalin, Krasznavölgyi Lívia, Szapári Andrea. Vezető: Bodza Klára
Székely Levente - hegedű (A/1, B/1, 3, 5)
Jánosi András - hegedű (A/3)
Sebő Ferenc - kontra (A/1, 3; B/1, 3, 5)
Kiss-Domonkos Judit - cselló (A/1; B/1, 3, 5)
Nagy Albert - bőgő (A/1, 3; B/1, 3, 5)
Gáspár Kornélia - fuvola (A/1; B/1, 3, 5)
Gombai József - oboa (A/1; B/1, 3, 5)
Balogh József - klarinét (B/1, 3, 5)
Geiger György - trombita (B/3)
Keveházi Jenő - kürt (B/1, 3, 5)
Keveházi János - kürt (B/1, 3, 5)
Maros Éva - hárfa (B/3, 5)
Hosmann Erzsébet - csembaló (B/1, 5)
Feldolgozta: Sebő Ferenc
Zenei rendező: Tóth Ibolya
Hangmérnök: Bohus János
A Maros menti nagyhagyományú zenekultúra egykori "hivatásos" előadói, a régi cigányzenész dinasztiák rendre kihaltak. Megüresedett helyüket az utóbbi évtizedekben kevésbé képzett parasztmuzsikosok töltötték be, akik az örökölt nagymúltú hagyományt egyszerűbb technikai eszközökkel élve mutatták fel számunkra.
Ilyen muzsikás volt Székely Zsigmond is, aki 1935-ben született Lőrincrévén és 1975-ben települt át Magyarországra. 1985-ben bekövetkezett haláláig sok felvétel készült hegedűjátékáról, mely a II. világháborút követő idők falusi tánczenei divatját tükrözte. Ez a repertoár meglepően sok régies elemet tartalmazott, különösen az "öreges csárdás" műfajában.
Az őt megelőző nemzedék zenekedveléséről viszont Karsai Zsigmond emlékezete tanúskodik, aki 1920-ban született Lőrincrévén. A háború után, Pécelre áttelepülve, festőművész lett. Énekei és tánca révén vált közismertté, s elnyerte a "Népművészet Mestere" címet. A Zeneműkiadó Vállalat 1982-ben jelentette meg Kiss Lajos "Lőrincréve népzenéje – Karsai Zsigmond dalai" című könyvét, amely 25 év gyűjtőmunkájának eredményeiből válogatva adta közre Karsai falumonográfiával felérő dalkincsét.
A kötetben a szöveges énekek mellett jelentős mennyiségű fütyült – hangszerjátékot utánzó – szövegtelen dallam is helyet kapott. Mindezeket a dallamokat összevetve Székely Zsigmond hegedűjátékával, majd a környékbeli muzsikásoktól gyűjtött változatokkal is, mintegy 200 törzsből álló hangszeres dallamgyűjtemény kerekedett ki. E gyűjtemény válogatott darabjai szólalnak meg ezen a lemezen.
Mivel a többnyire házilagos eszközökkel készült gyűjtői felvételek technikai minősége nem tette lehetővé egy dokumentumválogatás közreadását (Székely Zsigmond korai halála miatt új felvételek sem készülhettek), a rekonstrukció megoldását választottuk. Esetünkben a rekonstrukció fogalma többrétű: elsősorban azt a hangzást szerettük volna felidézni, amely a II. viláhgáború előtti években adatközlőink személyes élménye volt, s amelynek mintáját a már említett híres zenészdinasztiák (Nuci, Ámosz, Murkos stb.) többnyire háromtagú együttesei szolgáltatták: hegedű-brács-bőgő felállásban. Ennek megoldása a gyűjtött dokumentumanyag autentikus stílusban való elsajátítása és újrajátszása volt. Másodsorban szerettük volna azokat a történelmi távlatokat is érzékeltetni, amelyek csak a gyűjtött anyag tudományos vizsgálata során rajzolódhatnak ki a kutató előtt. Itt nem csupán érdekes dallam-egyezésekről van szó (például a B/3 Pontozó visszatérő dallama a nagyszombati kézirat zenekari táncainak egyikét idézi!), hanem arról a hallatlanul izgalmasés alapos tanulmányozást érdemlő párhuzamról is, mely a 18. század végi városi zenekarok Magyarország-szerte játszott repertoárjának stílusalkotó közhelyei és egy dél-erdélyi, falusi hangszeres táncmuzsika általános fordulatai közt vonható. A háttérből, asszociációként felsejlő hangszerelés ezt a "térbeliséget" hivatott érzékeltetni. A tánckísérő zene meghatározóan fontos kapcsolatban áll magával a tánccal. Lőrincréve táncairól dr. Martin György írt kimerítő tanulmányt. Az ő leírásait alapul véve tekinthetjük át azokat a tánctípusokat, amelyek a lemezünkön "táncrend"-szerűen hallható zenékhez tartoznak.
Sebő Ferenc