Muskétások indulója / Rákóczi-nóta

Jaj, régi szép magyar nép,
az ellenség téged
miképp szaggat s tép!
Mire jutott állapotod,
romlandó cserép?
Mint egy ékes eleven kép,
valál olyan szép,
magyar nép!
De a sasnak körme között,
fonnyadsz, mint a lép.
Szegény magyar nép,
mikor léssz már ép?
Megromlottál, mint cserép.
Jaj, hát szegény magyar nemzet,
jóra mikor lép?

Jaj, országunk, jószágunk,
de főképpen hát mi magunk,
mint nyomorkodunk!
Az idegen nemzetségnek
rabjai vagyunk,
jaj, naponként mind elfogyunk,
jót ne is várjunk, s kívánjunk,
mert kegyetlen, embertelen
nemzet van rajtunk.
Jaj, meg kell halnunk,
meg nem maradunk,
nagy ellenség közt vagyunk.
Bizony, méltán ezek miatt
kesergünk, sírunk.

Rajtunk tenger a fegyver,
mert a német rajtunk
hever, s igen ver.
Mutogatja magát, mint egy
kényes gavallér,
nemzetünket hajtó pallér,
nem szán, mint hóhér,
akit ér addig veri, míglen neki
mindent nem ígér.
Látod, mely kövér,
bőrében sem fér,
de mégis mind többet kér,
alig vagyon országunkban
miatta kenyér.