Mikor gulyásbojtár voltam / Üröm, üröm, fehér üröm / Haj alá, haj alá

Mikor gulásbojtár voltam,
Az állásbann elaludtam.
Fölébredtem hajnaltájba:
Ëgy gulya sincs az állásba.

Összejártam egész határt,
Mint az egész gula-járást,
Mégsëm találtam találtam barmomra,
Csak a kedves galambomra.

Üröm, üröm, fehér üröm,
Ëgy vénasszony az irigyëm:
Azt is tudom, mér irigyëm
Hogy a lányát nem szeretëm.

Azt gondolod, mindig így lësz,
Hogy szeretőm sohasë lësz;
Dehogy nëm lësz, de már van is,
Nálad babám, szëbb is, jobb is.

Azt gondolod, hogy szeretlek,
Ha ëgy kicsit mëgölellek.
Még százszor is mëgölellek,
Mégsë igazán szeretlek.

Haj alá, haj alá,
Víz a malom alá,
Víz hajtja a malmot,
Szerelëm a csókot.

Szerelëm, szerelëm,
Átkozott gyötrelëm!
Mért nem virágoztál
Minden fa tetején?

Minden fa tetején,
Vadrózsa levelén,
Hadd szakajtott volna
Mindën szëgény legény.

Én is szakajtottam,
El is hërvasztottam,
Fehér galamb helyëtt
Vadgalambot fogtam.

Nem adnám a jó bort
A rossz pálinkáért,
Sëm a szëgény legényt
A gazdag fiáért.

Mert a gazdag legény
Kevélységre hajló,
De a szëgény legény
Mindënre hajlandó.